7. fejezet: Fogadás

     Unottan pillantottam az előttem ülő fiúra, és magamban imádkoztam, hogy ne találjon ki semmi hülyeséget. A baromság tetőfoka lenne, ha a lehető leghülyébb ötlettel állna elő, cserébe, hogy elárulhassa Louis  egyik régi bakiját.
     - Rendben, Jen - húzta pimasz mosolyra ajkait, és megtámaszkodott kezein. - Az ajánlatom a következő - kezdte. - Elárulom neked azt az eseményt, cserébe csak annyit kérek, hogy feküdj le velem. Legyél a szexpartnerem.
     Szemeim hatalmasra tágultam, állam a padlót súrolta, és kicsi kellett, hogy a szemöldököm ne ugorjon fel teljesen a plafonig. Az biztos, hogy nem szokása köntörfalazni, de mégis mit képzel? Nem egy utcáról szalasztott kurva vagyok, aki csak úgy lefekszik az első hímneművel, csak mert megkéri rá. Álmodozzon csak, ha azt hiszi első szóra ugrok.
     - Ugye csak szívatsz, Harry? Ezt még te sem gondolod komolyan - hitetlenkedtem.
     - De sajnos nagyon is komolyan gondolom, cicám.
     - Szex hiányos vagy, ember? - háborodtam fel.
     - Bocs, nem tehetek róla! Egy hónapja nem voltam együtt senkivel! - tárta szét karjait. - Hiányzik a testi kapcsolat! - fakadt ki, majd halkabban hozzátette. - Vannak szükségleteim.
     - Jaj, de tudlak sajnálni... - gúnyolódtam.
     - Ne csináld már! Tudom, hogy te is akarod...
     - Nem tudsz te semmit! Nem használhatsz játékszerként, szóval ezt most verd ki a fejedből... - néztem rá szikrákat szóró szemekkel. - De gyorsan! - emeltem meg hangom. - És találj ki valami mást, mert ebbe nem vagyok hajlandó belemenni! - fordítottam el fejemet, és keresztbe fontam karomat mellkasom előtt. Ilyenkor az ember mindig azt szeretné hinni, hogy sikerül a másikat meggyőzni, és leszáll a témáról. De Harry még így sem akart leállni, úgyhogy valószínűleg nem vette komolyan a fenyegető arckifejezésem, amivel az előbbi másodpercekben illettem.
     - De kérlek, Jen! - esdekelt. - Nem használlak játékszerként...
     - De igen, mert én nem akarom, te meg csak sajátos kielégülésre kihasználnál, ha beleegyeznék! Még, ha néha ittas állapotban esetleg, de még élvezném is... Úgyhogy köszönöm nem kérek belőled!
     - Akkor soha nem fogod megtudni, mi történt azon a bizonyos bulin Louissal - vigyorgott rám dacosan, és karjait felemelve tarkójánál összekulcsolta azokat. Szemeim elkerekedtek. Hogy meri?
     - Na nem, el fogod mondani! - szóltam rá mérgesen. - El fogod mondani! Úgyhogy most azonnal kitalálsz valami mást!
     - Jen - dalolta nevemet. - Egyezség. Vagy belemész, vagy nem.
     - Nem megyek bele!
     - Akkor nem mondom el - vonta meg vállát. - Nekem úgy is mindegy. Nem oszt nem szoroz, ha egyel több embernek mondom el.
     Fogaimat csikorgattam, és megpróbáltam kiötleni valami tervet, ami még talán neki is megfelelne, csak hogy ez kicsit nehéz falat volt, hiszen alig ismertem.
     - Jó, akkor kitalálok valamit majd én - mondtam durcásan, majd hajamba túrtam. A hajam zilált volt, és mikor kihúztam ujjaimat tincseim közül, eszembe jutott egy szuper ötlet, amibe szerintem ő is bele menne. És szerencsémre nincs köze semmilyen testi kapcsolathoz.
     - Mi lenne, ha fogadnánk? - kérdeztem, mire fél szemöldökét felemelve figyelt. Várta, hogy folytassam. - Legyen az, hogy ki milyen hamar szerez barátot, vagy a te esetedben barátnőt - vetettem fel az ötletet, majd folytattam volna, de közbeszólt.
    - Lehet azután, hogy megvolt egy kis ágytorna? - kérdezte vigyorogva, mire hitetlen fejet vágva rávágtam, hogy:
    - Nem! - néztem rá. - Vannak szabályok, te ütődött! És az, hogy mielőtt megismernéd, és összeszeded egy bárban, majd lefekszel vele, ezt pont, hogy a szabályzat tiltja!
    - Milyen szabályzat? - kérdezte tettetett kíváncsisággal, majd forgolódni kezdett. Mi a baja? Feltűnési viszketegsége van?
    - A szabályzat a fejemben van, te idióta - fogtam a fejemet, mert tisztán látszott rajta, hogy élvezi, mennyire kikészít. - Én találom ki, de ha nyugodtabb vagy tőle, akkor majd leírom neked, oké? - kérdeztem gúnyos hangon, mire elvigyorodott, és bólintott.
    - Vannak még szabályok? - érdeklődött.
    - Persze - vágtam rá, bár még gyorsan ki kellett találnom párat. - Öhm, például, hogy... be kell mutatni a többieknek - kontráztam, és még magam is éreztem, hogy ez gyenge volt. Harry meredt rám pár másodpercig, aztán elnevette magát.
    - Hú, hát ez alap, Jen. Ez egy kicsit gyenge volt - oltott le, de nem foglalkozva vele, én már mondtam is a következő szabályt, csak, hogy lefagyhasson az a megnyerő gödröcskés mosoly az arcáról. Ami megjegyezném, hogy elég édesen áll neki.
    - A következő pont pedig az, hogy nem feküdhetsz le vele, amíg tényleg össze nem jöttök - pislogtam rá győztesen, amint megláttam a lehervadó mosolyt az arcáról. Majd még gyorsan hozzátettem. - És bárokba sem járhatsz, mert neked ott lesz ő - magyaráztam. Kezemet  ábrándozósan nyújtottam ki, majd mintha a lányt látnám, lassan végighúztam a levegőben, miközben szememmel követtem annak mozgását.
    - Te szívatsz basszus! - háborodott fel. Ördögi mosolyra húztam számat, és fél szemöldökömet felhúztam.
    - Én? - kérdeztem tettetett felháborodással, elnyújtva az "é" betűt.
    - Igen, Te!
    - Miért tennék ilyet? Nem is értem... - halkult el a hangom, miközben a belsőm már szétröhögte még az agyát is.
    - Hát, jó kérdés. Ezt inkább magadtól kérdezd.
    - De csak azért, mert kiröhögtél a gyenge szabályom miatt - érveltem. - És mivel neked, ahogy nézem nagy büntetés az, ha senkivel sem feküdhetsz le, igazán jó ötletnek tűnt.
    - És mi lesz veled?
    - Mi lenne?
    - Te ki fogod bírni?
    - Miért ne bírnám?
    - Gondolom a lányoknak is vannak szükségleteik... - magyarázta, miközben a kezével hadonászott felém. - Várjunk, te voltál már együtt bárkivel is?
    Szemem elkerekedett a tapintatlanságán. Hiszen alig ismerjük a másikat, szinte még idegen vagyunk egymásnak, de már ilyen témánál tartunk. De jobban belegondolva, én is meggondolatlan voltam, hogy ki akartam követelni Harryből a Louissal történteket. Mindketten taplók vagyunk, ez most már tény és való.
     - Mi közöd van neked hozzá? - kérdeztem felháborodottan.
     - Csak kíváncsi voltam, nyugalom, Jen - emelte fel karjait védekezésképp. Aztán egy kicsit visszakanyarodott az eredeti témához. - És a szabályok mellett, meg gondolom, ha én veszítek el kell mondanom. És, ha meg te vesztesz, akkor...
     - Nem muszáj elmondanod - fejeztem be helyette. - Igen. Lényegében ennyi.
    Elgondolkodott pár percig, valószínűleg a fogdás hátrányait és előnyit latolgatta, majd megrántva vállát bólintott.
    - Benne vagyok.
   Kezemet felé nyújtottam.
    - Csináljuk - vigyorogtam, mire kezet ráztunk, ezzel megkötve a fogadást.
   Még olyan negyed órát, ha beszélgettünk, mire kopogtattak az ajtón. Harry felállt a székről, és kinyitotta az ajtót, mire pont az a személy dugta be a fejét, akit jelen pillanatban serpenyővel ütlegelve zavarnék ki a világból, hogy többé ne is lássam. Mögötte Liam és Louis leskelődött. Mosolyom azonnal lehervadt, és komor, már szinte semleges arccal néztem rá.
     - Mit akarsz? - vontam kérdőre unottan.
     - Izé... - kezdte. - Meghozták a kaját. Jöttök? - vakarta a tarkóját.
     - Persze - mosolygott Harry helyettem is. Az igazat megvallva, nekem semmi kedvem nem volt hozzá, még étvágyam sem volt. A tetejébe még az is közrejátszott, hogy nem akartam egy helyiségben lenni Zaynnel. Legszívesebben passzoltam volna, de tekintettel arra, hogy a többiek rendesek, nem akartam hisztit csapni. Ezért csak bólintottam.
     - Hé... - ragadta meg karomat finoman Zayn, ahogy el akartam haladni mellette. A többiek már le is trappoltak a lépcsőn, és a konyhába rontva kezdtek el fiús módon hörögni. Undorodó grimaszt vágva elrántottam ujjai finom szorításából karomat. Keze erőtlenül hullott vissza maga mellé, majd mintha egy kis csalódottság futott volna át arca vonásain.
     - Ne merj hozzám érni - sziszegtem fogaim közül, majd kiegyenesedve felszegett állal szegeztem neki a következő kérdést: Mit akarsz? - velem ugyanis nem packázhat.
     - H-Hát... izé... - dadogott, és tarkóját vakarászta fiús zavarában. - Én csak...
     - Te csak...?
     - Én csak... bocsánatot szeretnék kérni.
     Meglepetten felhúztam szemöldököm, de nem szóltam semmit. Hagytam, hogy tovább folytathassa. - Azt hittem... azt hittem, hogy te is...
     - Zayn, ha arra akarsz kilyukadni, hogy azt hitted, én is akarom, össze kell rombolnom a hitből felépített kártyavárad, ugyanis egy cseppet sem akartam! - Kezdtem ideges lenni.
     - Pedig eddig olyan jól megvoltunk...
     - Nem, Zayn, csak te hitted ezt. Egyáltalán nem voltunk meg jól eddig sem. Én egész idő alatt utáltalak, gyűlöltelek, de te ezt észre sem vetted, mert a felhalmozott pénzt, amit elkobozol másoktól, drogokra költöd, és minden egyes alkalommal be voltál állva, te szerencsétlen! - dorgáltam, csesztem le, és egyben még oktattam is ki. Egyáltalán nem volt hozzá türelmem.
     - De kérlek, Jen! Beszéljük meg - könyörgött. Szemei a remény halvány csillogását kezdték elveszíteni, de engem egy cseppet sem hatott meg. Még a bágyadt képe sem. Pedig valóban szarul nézett ki.
     - Nem - próbáltam megőrizni a hidegvérem, amennyire csak lehetett, majd mielőtt hátat fordítottam volna neki, belenéztem barna szemébe, mely mostanra már teljesen fakón bámultak a nagyvilágba. Nem tudom mit éreztem akkor. Talán egy kis megszánást, sajnálatot, vagy egyszerűen azt, hogy ő igazából nem olyan rossz ember, és még az ilyen emberek is érdemelnek szeretet. De ellenállva minden gondolatnak, érzésnek, újra kőkemény, áthatolhatatlan szívvel fordultam meg, és letrappoltam a fiúk után, hogy aztán röhögve kapjam fel a pultról a nekem szánt kajás dobozt.
     Az arab srác nem sokkal utánam csoszogott be a helységbe, de ez nem rontott el semmit. Miért is rontana? Ők mindig is egy társaságban voltak, még a megjelenésem előtt is, soha sem kellett egymás előtt zavarban lenniük. Azt nem tudom mit szoktak csinálni együtt. Akarom egyáltalán tudni? Hm, jó kérdés. Talán igen, talán nem. De ráérek foglalkozni ezzel akkor, mikor eléggé ismerni fogom őket. Zayn elvette az utolsó kajás dobozt a pultról, majd beállt Harry, és Louis közé, tőlem 2 emberrel arrébb. Én Niall és Liam között kaptam helyet, aminek nagyon örültem, hiszen életemben először nevettem úgy, hogy már szinte fuldokoltam, és úgy csapkodtam az asztalt, mint egy retardált fóka. Talán ez hiányzott eddig. Egy társaság, ahova tartozhatok, és ahol magamat adhatom.

Niall Horan

    - Emlékeztek arra a napra, mikor utoljára láttuk a családunkat? - kérdezte hirtelen Liam, összefolyó szavakkak, artikulátlanul beszélve. Egy sörös üveget tartott a kezében, melynek tartalmát már javában elfogyasztotta, és csak pár kortyot lötybölt az alján, majd néhány másodperc után kiitta mindet. Mindannyian felé kaptuk fejünket.
    - Miért ne emlékeznénk? - kérdezte Harry ugyanúgy összefolyó szavakkal. Nem ivott keveset ő sem, és hihetetlen, de egyedül Jen, és én maradtunk ki a piálásból. Kaja után Louis kivett pár sörös üveget a mélyhűtőből, mire értetlenül néztünk rá Jennel. Állítása szerint, " hidegen jobb". Ezzel ráhagytuk, és nem csoda, hogy már akkor visszautasítottuk a sörözést, hiszen Louis gusztustalan módon végig nyalogatta az üvegek száját, hogy még csak véletlenül se kerüljön a java máshoz.
    - Szerintem mindannyiunknak egy fájdalmas időszak volt, mire túl tudtuk tenni magunkat az elvesztésükön - szólaltam meg halkan, elmerengve az emlékekben. Nehéz beleszokni egy olyan környezetbe, ami elsőre teljesen más, és csak hirtelen kerültél oda, minden figyelmeztető szó nélkül. Kitéptek a nyugodt környezetedből, és tudod, hogy már semmi sem lehet a régi, hiszen a helyzet már teljesen reménytelennek látszik. Még ha próbálkoznánk is, akkor is halálra vagyunk ítélve.
    - Mindenkinek nehéz, de ha van aki segít, előbb - utóbb már nem olyan vészes - ránt vállat Louis, aki láthatóan még józanabb valamivel a többieknél. Meghökkentő, mikor már nem egyszer bebizonyította, hogy tud ő vedelni rendesen, ha akar.
    - Mit nyafogtok már itt? Ti választottátok ezt az életet! - szólalt fel Zayn felháborodottan. - Mindannyian hibásak vagytok!
    - Mintha te nem lennél az - dünnyögtem unottan, mire felém nézett.
    - Mit mondtál? - kérdezte.
    - Szerintem hallottad, csak azzal a kis agyaddal nehéz felfognod - húztam fel szemöldököm gúnyosan. Szúrósan rám meredt, majd száját újból szólásra nyitotta.
    - Jó, hallottam, de mivel én a góré fia vagyok, ezért én nem hibás vagyok, hanem alapból nyakig a szarban ülök, már születésem óta - tárta szét karját, majd újból húzott egyet az üvegben maradt sörből. Beszéde teljesen összefolyt, alig lehetett érteni amit mond, és mikor tudatosult bennem, mit eresztett szélnek, azonnal elképedtem, de semmit nem szóltam. Bizonyára igaz amit mondott, valószínűleg titokban akarta tartani, csakhogy ittas állapotban sok minden kicsúszik az ember száján. Még olyan is, amit mélyen elrejtve őrzünk magunkban. Mintha feloldódna, semmi sem szabna gátat neki, és szabad utat kapna a köztudatban.
    - Jó, erre majd akkor reagálok, mikor józan leszel - álltam fel, majd a széthagyott sörös üvegeket felkapva kitártam a bejárati ajtót, és a hatalmas szemeteshez lépve, - mely a kertkapunál kapott helyet -beledobtam az üvegeket, melyek bűzlöttek az alkohol szagától.
    - Nemár srácok - nyafogott Harry, mikor becsuktam magam mögött az ajtót. - Mindannyian tudjuk, hogy Jen egy pofátlan liba. Zaynen élősködik, ahelyett, hogy keresne magának egy lakást. A pénz meglenne rá - nevetett a saját "poénján". Az említett kikerekedett szemekkel méregette göndör haveromat, majd sértődötten megszólalt.
    - Ez övön aluli volt - állt fel, majd a szétrugdalt cipőkhöz lépdelt, hogy felvegye fekete bakancsát. Mikor felegyenesedett zöld kabátját magához vette, és feltépve az ajtót kirontott a csípős tavaszi hidegbe. Rendesen lehetett érezni azt a szellőt, ami beáramlott a nyitva hagyott ajtón át, ezzel együtt meg is borzongtam a hirtelen jött hőmérséklet változástól. Majd észbe kapva utána eredtem. A cipőmet felkapkodva magamra ráncigáltam a pulcsimat és a dzsekimet, majd becsapva az ajtót kirohantam a járdára. Bezártam a kert kaput, és jobbra balra nézelődve az utcában kerestem a zöld kabátos szőke lányt, aki feldúltan távozott néhány perccel ezelőtt. Végül pár háztömbnyire megláttam távoli alakját, amint sietősen szedi a lábát, és valahova tart. Valahova. Csak tudnám hova, hiszen semmi olyat nem néznék ki belőle, hogy ennyitől rögtön célba vegyen egy közeli bárt. Rendes lány Ő, tudom, hogy a kemény külső mögött egy törékeny, szeretetre éhező lány lapul.
    Nem gondolkozva utána eredtem, és közben azon járt az agyam, hogy talán most lenne itt az alkalom arra, hogy elvigyem Doncasterbe. Oda, ahol a családja várja. A tegnap este folyamán megkértem Harryt, - persze miután felvitte a szobájába Jent - hogy keresse meg a lány családját.

    " - Nem lesz belőle gondunk? - kérdezte ráncba szaladt homlokkal, és  teljesen látszott rajta, hogy kételkedik abban, ezt így biztosan nem tudja meg a főnök. Elnézett, feszengve megvakarta a tarkóját, majd tekintetét újra rám emelte. - Nem tudom, haver, hogy ez így jó - e - rázta a fejét. - Tudod, hogy a rendszerünk állandó megfigyelés alatt tartja az embereivel. Minden tevékenységünket látják amit, a gépen végzünk.
     - Tudom, Hazz - sóhajtottam. - De tudtommal kifejlesztettél egy olyan rencert is, ami úgy funkcionál, mintha elszigetelnénk a megfigyelőktől a tevékenységeket. Tehát nem látják mit csinálunk ezen a szaron - néztem rá párat pislogva, mire fejbe csapta magát. 
    - Basszus, tényleg - motyogta. Aztán pedig kezét elemelve arcától egy vigyor költözött arra, és máris pötyögni kezdett a laptopon, hogy aktiválja a kifejlesztett védőfalat. - Egyébként, miért is kell neked a családjának a címe? 
   Na most mi a frászt mondjak? Talán az igazságot. Az mindig nyerő. És értelme sincs a hazugságnak. 
    - Segítek Jennek, hogy a családjával újra egymásra találjanak, és megbeszélhessenek pár dolgot - feleltem, miközben a szám folyamatosan húzódott mosolyra. 
    - De, ő is tudja, hogy meg van tiltva a családdal, vagy barátokkal való bármilyen kapcsolatfelvétel, ugye? 
    - Persze, hogy tudja. 
    - Akkor miért? - értetlenkedett.
    - Ez amolyan... - kezdtem. - meglepetés a számára. Nem tud róla, hogy felveszem a kapcsolatot a családjával. Ez saját döntés... szóval nem tud erről - mutattam a laptopra, amin már megvoltak nyitva azok a speciális, vagy tudom is én milyen ablakok, amiken adatokat lehet megtudni emberekről. Az ember tipikusan elgondolkodna rajta, hogy vajon az ő adatai is megtalálhatóak-e a rencerben, és ez mindig csak találgatásokat szül. De hát, persze, hogy mindenkiről le lehet szedni bárhonnan adatokat. Még rólunk is. Simán. A XXI. századi technológia eléggé fejlett, szóval ne zárjunk ki semmit. 
    Harry csak sóhajtott egyet, majd halkan hozzátette. - Te tudod, haver. De aztán tényleg nehogy rajta kapjanak. Légy nagyon óvatos - javasolta, majd gyorsan leírt pár adatot egy kis lapra, amit a kezembe nyomott. Hálásan pillantottam rá.
    - Kösz, haver - mosolyogtam."


    Hi Everyone!
   Hát... elég durva késés volt ez. Az ígéretemet sem tartottam be, miszerint a téli szünetben felkerül pár rész, de hát, a suli... tuti, hogy mindenki ismeri ezt a problémát! És azt vettem észre, hogy soha nem elég 24 óra egy napra. Nincs időm mindenre. Egyszer bele fogok őrülni. De tényleg sajnálom / sajnáljuk. Nem, sajnos nem ígérhetjük, hogy  a kihagyások rendszeressége alább hagy. A kemény időszaknak csak a felén vagyunk túl, és még csak most jön a java. Jól jönne a támogatás. És szeretnénk kérni pár kommentet a fejezet alá, mert jó lenne tudni, hozzátok hogyan ér el a történet lényege. Tök mindegy milyet, jót, rosszat, bármilyen kommentet nagyon várunk! 
   (Ui.: az írói nevem megváltozott. Csak, hogy félreértés ne essék, ha egyszer másik nevet láttok, amivel felvállalom a történetet.)

Melissa xx

   
 Haligali! 
Sorry, a sok kihagyásért, nagyon sajnálom. Okokat nem szeretnék, mondani, mert hiába értelmetlen magyarázni. A sztori felkerült wattpadra is, ott is olvashatjátok mostmár. 
Uh und szűzanyám láttátok Zayn új dalat? ♡.♡ szerintem durván jó lett, und olyan jól mutatnak Gigivel😻.
Linci 🍟🍌

Ui:Előre is boldog szülinapot szeretnék kivánni az én kis banánomnak, Harrynek! 🍌❤🍌

Társoldal kerestetik

Sziasztok! :)
Mint láthatjátok, több mint 1 hónap kimaradás után, sajnos nem résszel érkeztünk. Az idő még mindig szorít, tanulni, csak tanulni, és legkésőbb a téli szünetben jön pár rész. Most is infó óráról írok, de most nem ez a lényeg. Igazából Care-nek támadt egy jó ötlete, ami nekem is tetszett. Társoldalt keresünk, a blognak, és a megjegyzésekben írók blogjairól várunk visszajelzéseket, a történetekről leíró tartalmakat. Ha esetleg ismertek jó írókat a blogger világban, szóljatok bárkinek, olvassanak bele e blogba, ha érdekli őket, írjanak. 
Köszönjük, hogy elolvastátok, és, ha van időtök, írjatok.
FlowerGirl xx

6. fejezet: Barna, göndör loknik

Sziasztok! :) 
Nem szeretnék nagyon sokat beszélni. Sajnálom, hogy nem jött hamarabb a rész, de kárpótlásul megpróbáltam összehozni egy hosszabb terjedelműt. A tartalmával kapcsolatban csak annyit, hogy ezúttal sem vagyok abban, még csak 70%-ig sem biztos, hogy ez a rész jó-e így. 
Számtalan csodálatos, remekül megírt blogot olvastam már, és olvasok is jelenleg. Szinte minden alkalommal marcangol az a tudat, hogy én nem tudok úgy írni, mint ahogy szeretném, hogy megvalósuljon. 
Tudom, hogy ha folytatom, még fejlődhetek, és a megírt részek emlékeztetnek a fejlődésre, most mégis rettentő nehezemre esik ezt felfogni. Előre is elnézést kérek, ha kicsit kuszák a szálak. Én tényleg igyekeztem. 
FlowerGirl xx

Halii! :D
Itt volna az uj rész. Személy szerint nekem nagyon tetszik, főleg az amikor Zayn lesmarolja a csajt :D Kíváncsian várom a véleményeket, hogy nektek hogyan tetszett♡
Puszijj:Caroline



   - Várj, várj...- kezdte Niall. - Lássuk jól értem-e. Megvan a terv, ami annyiból áll, hogy elkocsikáztok a börtönhöz, leteszitek az óvadékot, és hazahúztok Zaynnel - néz Niall Liamre, aki csak elgondolkodva pillant másfele, eztán megvonva a vállát bólint. - Végül is... ja - felel.
    A nappali hatalmas bőrkanapéján fetrengtünk, éjfél után lehetett jóval, de mi még mindig fent voltunk, és még csak eszünkben sem volt álmosnak lenni. A fiúk állandóan fecsegtek, egymás szavába vágva beszéltek meg minden fontosat, és poénkodtak, ha volt mit bedobni a pakliból. Egyszer-egyszer meg is lepődök mikor benyög valamelyikőjük egy- két okos dolgot.
    Lábak mindenki ölében, néha egy-két játékos pofon. Niall mellettem a jobb karját hátam mögött átdobja, miközben Liamet figyeli. Előbbi ölében pihen szivárványszín pamutzoknis csontsovány lábam, amit nagyrészt a szürke melegítő eltakar.
        - Hála az égnek - gondoltam magamban, és berögződött szokásomhoz híven megforgattam szemeimet a gondolatra.
    Niall mellett Harry kapott helyet, nekünk jobbra a kis fotelban pedig Louis ült, mögötte Liam álldogált, és minket figyelt. Harry lába Niallén pihent, aki az előtte árván álldogáló dohányzóasztal sarkán támasztotta meg sajátjait. Elvoltunk, tényleg. A fiúk hamar túlléptek Zayn kihozási dolgain, és csak beszélgettek.
    Egy idő után viszont Niall felém fordult. Kíváncsi ábrázatával találtam szembe magam.
    - Baj van? - kérdezi, mire megrázom a fejem. - Nagyon csendes vagy - jelenti ki, mire hanyagul megvonom a vállam, és a melegítőm madzagjával kezdek el játszani. Nem is figyelek rájuk tovább, saját gondolataimba merülve csak úgy vagyok közöttük. Fizikailag jelen vagyok, de szellemileg már rég messze tájakon járok.
    - Louis! - kiáltja szinte egyszerre a jelen lévő 3 srác, felébresztve gondolataimból, mire az elüvöltött névre hallgató fiú röhögve a bejárati ajtó küszöbét kezdi taposni.
   - Jó, jó - próbálja elfojtani mosolyát, és védekezőn felemeli két kezét. - Na, akkor gyere már Liam - fordul meg újra, és meg sem várva a választ útnak indul Liam nélkül.
   - Haver, várj már meg! - rohan Louis után kabátjával a kezében, miközben becsukja maga mögött az ajtót.
   Niall gyengéd simogatását éreztem lábfejemen, amin muszáj volt elmosolyodnom. Fogalmam sem volt, hogy mennyi idő lehetett, de biztosan a hajnali órákban lehettünk, és még csak most esett le, hogy az éjszaka közepén lépett le ez a két tökfej, hogy kiszabadítsák Zaynt. Ekkora barmokat. Nem várhatott volna reggelig? Áh, dehogy, minek is várjunk reggelig? Hulla fáradtan essünk be a börtöntöltelékek közé, és hozzuk ki a bajtársunkat. Ez az fiúk, csak így tovább.
    - Álmos vagy? - suttogta Niall, és mikor laposan pislogva felnéztem rá, halványan mosolygó arcával találtam szembe magam.
    - Áh, dehogy. Csak te látod rosszul - flegmázom fáradtan, és megforgatom szemeimet, miközben visszacsukva azokat neki döntöm homlokom vállának. Halkan nevet egyet megjegyzésemen, majd még egyszer végigsimít lábfejemen, amitől kiráz a hideg. Biztosan csak fázok, hiszen az ujjaim is jéghidegek.
   Pár pillanattal később érzem, ahogy két erős kéz a lábaim alá nyúl, és megtartja a hátam. Menyasszonyi pózban valaki a karjaiba vesz, és elindul velem az emeletre. Ki sem nyitom a szemem, túl fáradt vagyok, és menet közben az illető mellkasára hanyatlik a fejem. Míg le nem tesz egy puha ágyra olyan kényelmes a karjaiban, hogy egy életre ott is tudnék maradni. Meg is kérhetném, hogy maradjon itt velem, de ez most még nem állná meg a helyét.
     Betakargat egy meleg takaróval, minek mentol illata van, és egy kellemes férfi illattal keveredik, mely alattomosan kúszik be az orromba. Bebugyolálom magam a takaróba, és belefúrom arcomat a párnába. Egy gyengéd simítást érzek az arcomon, majd egy puszit kapok a halántékomra. Ha ismerném Niallt, vajon tudnám, hogy Ő az, vagy valaki más?
     Mikor kinyitottam a szemem, pont akkor lépett ki az ajtón az aki felhozott a szobába. De a várt szőke tincsek helyett barna, göndör loknikat pillantottam meg. A következő pillanatban elragadott az álmok mély tengere, és kombinálni sem volt időm, nem hogy gondolkodni bármin is.

     A tegnapi hosszú napot leszámítva egész jól keltem. Reggel 9-kor fent voltam már magamtól, de ez nem minden esetben jelenti azt, hogy ki is aludtam magam, csak már nem volt kedvem tovább forgolódni.
    A lépcsőn lefelé vánszorogva dörzsöltem még álmoskás szemeimet, és ásítottam egy nagyot a nappaliba érve.
    Komótosan csoszogtam be a konyhába, és a pulthoz érve elragadtam a rajta pihenő piros bögrét, és öntöttem magamnak egy kis forró kávét. Becsuktam szemeimet, és mikor emeltem volna a számhoz a bögrét, hirtelen olyan érzésem támadt, mintha figyelnének. Mintha valaki figyelné minden mozdulatom. Vagy csak egyszerűen paranoiás lettem, és ilyenekkel ijesztgetem magam.
    Azonnal kapkodni kezdtem a fejem, de mikor megláttam a konyhai kis asztalnál ülni a Niall és Liam névre hallgató srácokat, a lelkemben valamelyest nyugalom áradt szét, hiszen csak ők azok, akik kómás tekintettel pillantgatnak rám. Megkönnyebbülve emeltem újra a számhoz a bögrét, és nagyot kortyoltam a kedvenc italomból.
     - Jen... - kezdte Liam, mire feléjük fordultam, és egy újabbat kortyoltam a kávéból. - Ti jártok Zaynnel? - kérdezte, én meg a gondolattól is undorodva, hirtelen félrenyeltem az aktuális kortyot, mire fulladozva raktam le a bögrét a pultra. Niall segítőkészen mellém állt, és megveregette egy kicsit a hátamat, hogy segítsen felköhögni a félrement kortyot, közben egyszer-kétszer végig is simított a hátamon. Szerintem a tegnapi egész napos kaland már kialakított közöttünk egy szorosabb köteléket, és ez az ami megrémiszt. Korábban nem szoktam emberekkel ilyen kis idő alatt kialakítani bármilyen köteléket. Tudom, érzem, hogy Niallt el tudnám fogadni a bizalmasomnak, a legjobb barátomnak, és rá bíznám még a legféltettebb titkaimat is. Vagy csak gondolom, mert még nem nagyon ismerem. Sőt, egyáltalán nem ismerem még, hiszen csak pár napja tettem be a lábamat az életükbe.
     - Miből gondolod egyáltalán, hogy együtt vagyunk?! - emeltem fel kicsit a hangom felháborodva. - Én még csak össze sem állnék vele! Gyűlölöm azt a férget! Ő tette tönkre az életem! Hogyan tudnám valaha is szeretni?! - keltem ki magamból, mire Liam ijedten tartotta fel két kezét maga elé védekezés képen.
    - Cssss - tartotta mutatóujját szája elé. - Van aki még alszik ebben a házban - szólt halkan. - De nyugi, nem kell felkapni ennyire a vizet, csak kérdeztem. Nem gondolom semmiből, csak kíváncsiságból megkérdeztem - fejezte be.
    - De, ha megkérdezted, annak van valami oka. Valaki mondott neked valamit - gondolkodtam el. Aztán beugrott. - Zayn mondta neked? Ő képzel be magának ilyesmiket? - faggattam, ezúttal sokkal halkabban mint az előbb.
     Nem szólt semmit, így a válasz világossá vált számomra: igen. 
   - Ekkora nagy barmot, Istenem...- fogtam a fejem. Mellettem Niall halkan nevetett megjegyzésemen, mire nekem is mosoly kúszott az arcomra, és az asztalnál ülő Liam is megmutatott egy halványka mosolyt.
   Veszettül jó volt velük lenni egy kis ideig. Sok mindenről beszélgettünk, poénkodtunk, és nem volt olyan pillanat, mikor bárki is hallgatott volna, vagy ha mégis, az nem volt kínos. Jobban megismertem őket valamilyen szinten, de mégsem teljesen. Nekem egyenlőre az is elég, hogy tudom mindketten jó fejek, és viccesek. Vannak baromságaik, amikkel együtt elfogadják egymást, összetartanak, és nem szúrják hátba a másikat.
    Mikor Harry belépett a helységbe, bájos kis társaságunkra mosolygott, elmormolt egy "Jó reggelt!"-et, és a konyhai szekrényből kivett egy "Harry" névvel ellátott fehér bögrét. Itt mindenkinek névre szóló bögréje van? Liam ujjai közt egy kék bögre van, a nevével ellátva, Niall ujjai pedig egy zöld, saját nevével ellátott bögrét szorongatnak. De Harryén még egy mosolygós fej is volt, bongyori, barna hajjal.
    Ekkor hasított az elmémbe a tegnap esti emlék, mikor távozott a szobából. Fogalmam sincs abban a sötétben hogyan láttam meg a göndör, barna fürtjeit, de biztosan valami fejlettebb technikájú látásom van, amiből kifolyólag a sötétben is látok. Meg kéne köszönnöm neki valahogy.
    Niall mindent tudóan mélyen a szemembe nézett, mintha azt suttogta volna, hogy: menj oda hozzá. De én megmakacsoltam magam, és a megfelelő pillanatra várva nyugton maradtam a fenekemen.
    Mikor azonban Harry indult ki a konyhából, addigra elég erőt összegyűjtve, utánamentem.
   - Harry! - szóltam utána, mikor felindult a lépcsőn, de ekkor... pont ekkor jelent meg Zayn, csak tudnám honnan a fenéből teleportált ide. Olyan erővel nyomott a falhoz, hogy még a hátam is fájt a becsapódástól. Száját erősen az enyémre tapasztotta, és egy nyálas, heves csókban részesített, amit a legnagyobb mértékben sem állt szándékombam viszonozni. Mindenki minket nézett, és pár kedves szót még el is vihogtak. Liam, csak bátorította Zaynt: "Haver, te aztán nem szarozol", Niall csak tetézte a baromságával: "Engem se hagyjatok ki!", míg Louis és Harry egyszerre kiáltották, hogy "Menjetek szobára!" Louis részéről, és " Ingyen pornó!" Harry felől. Az egyszer biztos, hogy Niallt, és Harryt egyszer kicsinálom ezért. Sőt, még Louis és Liam is megfizet. Majd megtanulják, hogy jobb, ha az én pártomat fogják.
       - Mily édes a bosszú - szólalt meg a belső kisördögöm, aki gonoszan dörzsölte össze két tenyerét, mintha már most tudná hogyan álljon bosszút.
    Pont annyira gyűlöltem, hogy fel merjem pofozni ezt az arab srácot, miután hatalmas erőt összegyűjtve ellöktem magamtól. Megtántorodott kicsit a hirtelen lökettől, és arcát masszírozta, ahol megmaradt tenyerem piros, kirajzolódott foltja. Értetlenül nézett fel rám.
    - Ezt miért kaptam? - kérdezte ártatlansággal a hangjában, és csalódottsággal szemeiben. Tényleg azt hitte, hogy majd örömkönnyeket hullajtva ugrok majd a nyakába, hogy végre szabad lábon van pár nap után? Ja persze, majd ha piros hó esik.
    - Tényleg komolyan gondoltad, hogy sírva borulok majd a nyakadba, hogy végre kihoztak pár nap után a fiúk? Tényleg ezt hitted? - kérdeztem tőle hitetlenül, szinte már üvöltve. Hogy gondolta? Hogy gondolta egyáltalán, hogy megcsókol? - Hát baszod, te rohadtul el vagy tévedve! - köptem a szavakat a képébe, majd dühösen ott hagytam, és majdnem fellökve Harryt, felrohantam az emeletre, becsapva magam mögött a vendégszoba ajtaját. Csak duzzogtam, semmihez sem volt kedvem. A kezeim remegtek az idegességtől, és a felgyülemlett harag tombolt bennem, amit még így is visszatartottam. Egész testemben remegtem, és éreztem, hogy a szívem mindjárt kiugrik a helyéről. A haragom ki akart törni, éreztem hogy mindjárt robbanok, viszont akkor biztosan lerombolnám a házat egyetlen egy adrenalin lökettel, és düh keveredésével, így folytonosan mormoltam magamban egy figyelmeztető mondatot.
     - Nyugodj meg, hiszen erőszakkal, rombolással semmire sem mész, csak ronthatsz a helyzeten a javítása helyett. 
    De nem ment. Valamiért nem.
 
   Délután 3 óra körül lehetett, de én még csak ki sem tettem a lábam a szobámból. Azt hiszem sikerült megnyugodnom, de ez koránt sem jelenti azt, hogy ne akarnám pofán vágni Zaynt újra.
    Egy puha ágyban fetrengtem, és a plafont bámultam, miközben délelőtt óta folyamatosan kattogott az agyam. Hatalmas nagy csoda, hogy nem untam el magam, és még csak a zenelejátszóhoz sem nyúltam.
     - Bejöhetek? - hallottam egy mély hangot az ajtó túloldaláról. Felismertem, de azért, mert éppen haragszom Zaynre, nem áll szándékomban elüldözni. Neki ehhez semmi köze, így meg sem érdemelné a bunkózásom. Ő lakik itt, én csak ideiglenes vendég vagyok a háznál. Amúgy is, miért ne jöhetne be? Legalább megismerjük egymást kicsit, és talán egyszer barátok leszünk.
     - Mit keresel itt? - tudakoltam kíváncsian.
     - Csak jöttem megnézni hogy vagy - adta meg a szerinte logikus választ. Miért érzem azt, hogy ez csak egy fedő mondat volt?
     - Öhm, itt vagyok, élek és virulok, a belső ördögöm épp bosszút forral, de semmi baj, megvagyok - mosolyogtam bájosan.
       - Jé ez rímelt - tapsikolt a belső kislányos énem, amint leesett a rím. Harry leült egy fekete forgószékre, kényelmesen elhelyezkedett és onnan figyelt tovább.
     - Figyelj... - kezdte - Szerintem nem kellett volna ennyire kiakadnod. Igaz, hogy durva volt, de...
     - Nem kellett volna ennyire kiakadnom? - hüledeztem - Harry, nekem rontott, és a falhoz csapott! Szinte éreztem ahogy eltörik pár bordám!
     - Megértem, de Zayn miért kapta azt a pofont? - kérdezte, és kissé előre hajolva megtámasztotta magát lábain.
     - Mert megérdemelte - válaszoltam, és ennyivel le is zártam a témát, majd ügyesen tereltem egy kicsit, hiszen igazán nem volt kedvem Zayn szarságaihoz.
    - És... mióta csináljátok ezt az egészet? - kíváncsiskodok.
  Lesüti tekintetét, gondterhelten sóhajt egy nagyot, és kezeit leejtve pillant fel újra, jól látható fájdalommal a tekintetében. Elbizonytalanodok, vajon biztosan jó ötlet volt-e feltenni ezt a kérdést. Az arcán megjelenő negatív érzelmek nem keltenek nagy biztatást, és próbálom jól az eszembe vésni, hogy legközelebb fogjam be a szám.
    - Jen... - kezdi - Erről nem szeretnék beszélni. Még mindig nehéz, és eddig még a fiúkkal sem beszéltem erről mélyebbre ásva a témában - néz félre - És egy ideig nem is szeretnék még erről senkivel sem beszélni - halkul el a hangja.
    Fogalmam sem volt, hogy nekik mennyire lehet ez rossz, vagy jó, vagy mennyit törődnek vele vagy sem. Több mint 2 éve már, hogy Zayn bevont a társaságba, és eddig sosem mutatta be nekem őket. Erről még sosem kérdeztem, még így is ismerem, viszont a ma reggeli eset nagyon meglepett. Talán, ha pár hónap múlva újra megkérdezem, amikor már talán bízni is fognak bennem, talán sikerrel járok Harrynél.
    Kell még egy kis idő, míg felfogom, hogy pont vele beszélgetek most éppen, és azt figyelem, ahogy a beszűrődő nap fénye megvilágítja arcát. Egy fekete karkötőt piszkált a bal csuklóján, mikor eszembe jutott egy remek ötlet. Talán elárulhatná...
    - Harry - szóltam halkan, mire válaszul hümmögést kaptam. - Mesélsz nekem arról a medencés buliról, amit még Niall hozott fel tegnap este? - kérdeztem, de mikor megláttam kissé értetlen, ráncokba szaladt arckifejezését, gyorsan hozzátettem. - Louis csinált valami baromságot akkor.
    Mint amikor a rajzfilmekben felgyúl egy villanykörte a a figura feje felett, úgy világosodott meg Harry is. És valóban, mert akkor kapcsolta fel az asztali lámpát, mikor az arca felderült. Mi értelme volt egyáltalán még világosban felkapcsolni a lámpát?
   - Ja, hogy az - mosolygott, amint tekintete az ablakon túli tájra szegeződött. Jó volt látni, ahogy szomorú arckifejezése mosolygóssá válik. Valószínűleg visszagondolhatott az eseményre, és elábrándozhatott kicsit, mert pár pillanatig magában nevetgélt, majd lehajtva fejét tovább piszkálta a karkötőt.
   - Figyelj, Jen - ajjaj ez már rosszul kezdődik. - Kössünk alkut. Én elárulom, és cserébe te megteszel nekem valamit - ajánlotta fel, és huncutul húzogatta szemöldökét, miközben kaján vigyorra húzta száját.
    - Miféle dolgot kéne megtennem?
   Elképzelésem sem volt a fejében motoszkáló dolgokról, de biztosan semmi jót nem jelenthet, ha cserébe kér valamit, hogy elárulhasson egy régmúlt eseményt.

5. fejezet: Senki sem tökéletes

   Hi Everyone! 

Egy újabb rész keszult el. Nem a leghosszabb terjedelmű, és próbáltam törekedni arra, hogy izgalmas legyen. Hát... nem tudom mennyire fog tetszeni, de remélem hogy kapunk pár komit. A csúszásról csak annyit, hogy sokáig nem tudtunk dűlőre jutni a folytatással kapcsolatban, és csak a napokban született meg a végleges ötlet. Nem jött az ihlet, na. 

Ui.: kitartást a sulihoz! Már csak 4 nap, ezt már kibírjuk az őszi szünetig. [Remélem egy páran hallottátok már a "Perfect"-et. ;)] 

 FlowerGirl xx

   Futottunk.
Hogy miért?
Az életünkért.
   Én hülye, baromi nagy veszélybe sodortam magunkat, azzal, hogy beszólogattam annak a három fazonnak, pedig szerintem nem is voltak azok durvák. Csak halál komolyan vették, gondoltam poénkodhatok egy kicsit.
      - Jó lenne befejezned az effajta "poénjaidat" te idióta! Egyáltalán nem vicces, ha tényleg komolyan magukra veszik! Veszélyes vagy! - szólalt meg egy eddig bennem lapuló igazságosztó énem.
   Niall mellettem rohant, és mikor felé pillantottam, egy másodpercre haragos pillantást kaptam tőle, majd visszafordította fejét az elé táruló út felé. Megértem, teljes mértékben megértem. De én ilyen vagyok, mindenkinek beszólogatok, mert így érzem jól magam.
    A hideg, éjszakai levegő kifújta ajkaimat, és felrepedezett. Hajamat tépte, cibálta és néha iszonyat erővel lassította le futólépteimet. Pólóm alá befújta a hideg levegőt, amitől libabőr futkosott a bőrömön, és hihetetlenül fázni kezdtem.
   - Álljatok meg ti kis görcsök! - kiabálta a hátunk mögül az egyik pasas a háromból. - Álljatok meg, vagy innen dobom a kést egyikőtök hátába!
    Semmi pénzért sem álltunk volna meg, még az előbb elhangzott felszólításra sem, hiszen itt volt az orrunk előtt az utca vége, a cél a megmenekülésre. A férfi hangosan, dühösen üvöltött egyet, mikor sikerült befordulnunk az utca sarkon, visszakaptuk fejünket, egy pillanatra és hallottuk ahogy egy éles tárgy csapódik a szemközti járda házának a téglafalába. Torkom szakadtából sikítottam, mikor rájöttem, hogy nem csak a téglát találta el a kés, hanem egy arra járó nő fejét is rögzítette a falhoz, melyből ömlött a vér. Még messziről is lehetett látni, ahogy a folyadék megszínezi bíbor vörös árnyalatával  fehér blúzát, majd teljesen eláztatja.
    - Gyerünk, Jen! Mennünk kell! - üvöltött Niall, de nem mozdultam - Jen! A rohadt életbe, fuss!
     A lábam gyökeret vert, és képtelen voltam bármire is reagálni. Niall morogva kapott a vállára, és úgy menekült velem a következő bal kanyarig, csak ekkor esett le mit is csináltam.
      - Sokáig tartott - szólalt meg unott hangon egy újabb hang a fejemben. Megforgattam szememet válaszul a hangnak, és szorosan behunytam azt.
        - Ez csak egy rossz álom... csak egy képzelgés. Nem lehet valóság -  hitegettem magamat feleslegesen, hiszen mikor újra felnyitottam szememet, minden ugyanúgy volt. Én Niall vállán lógtam, miközben folyamatosan azt néztem, mikor érnek be üldözőink. Nem tagadom, hatalmas pánik lett úrrá rajtam, és le merem fogadni, hogy Niall is hasonló helyzetben volt.
    A következő pillanatban már hazafele száguldottunk a kanyargós utcákon. Próbáltuk helyre rakni légzésünket, és egyaránt nyugalmi állapotunkat. Ez nagyon durva volt. A legdurvább amit eddig megéltem.


     - A rohadt életbe, ti tökkelütöttek! Hogy a francba gondoltátok?! - üvöltözött a képünkbe Louis, ahogy fel-le járkált a nappaliban, és bele-belerúgott a kanapé sarkába, ami után halkan fel is szisszent egyet. Kell neki rugdosnia a bútorokat.
     - Kikérem magamnak! - vágott közbe Niall, és tárgyilagos stílusban előrehajolt, könyökeit lábaira támasztotta - Én kussban álltam, és vártam, hogy végre bemehessünk a Supermarketbe, de Jen azt mondta tudja mit csinál! - védte magát, és mellkasa előtt összefonta karjait. Hátravágta magát a kanapén, és dühös tekintettel nézett fel Louisra.
    Mellette ültem, de meg sem szólaltam. Keresztbe rakott lábaimon feszült a kék farmernadrágom, egy-két helyen fel is szakadt. Nekem is össze volt fonva a mellkasom előtt két karom. A testtartásom csak annyiban különbözött, hogy az ábrázatom inkább hasonlított egy kislányéra, akit rajtakaptak azon, hogy rossz jegyet kapott az iskolában, mint egy dühös, vad oroszlánéra, aki bármikor kész támadni. Bánatos tekintetem volt, én egyáltalán nem akartam ezt.
     - Miért nem rángattad el onnan? - szólalt meg tisztán érezhető cinizmussal a hangjában Louis, majd folytatta - Ha neked, Jen nincs annyi eszed, hogy ne köss bele ilyen alakokba, legalább Niall megállíthatott. De nem, állt ott kussban, és nem is szólt semmit - mutatott Niallre - Igazad van. Ezt így tényleg jól csináltad. Gratulálok - tapsolt hangosan, és közben nemlegesen rázva a fejét semleges tekintettel nézett Niallre. Na ekkor robbantam.
    - Rohadtul nem tehet Niall semmiről! Ne tapsikolj itt nekem, mert nem állj jól! - kezdtem, majd éreztem ahogy egész testemben szétáramlik a düh és harag szikrája, mikor felpattanok a helyemről. - A cinizmusodból jó lenne visszavenni, mert rohadtul nem állja meg a helyét, hogy te oktatsz ki minket apafej. Inkább néznél magadba, hogy te mennyi minden baromságot csináltál! Senki sem tökéletes, ilyen ember nincs is. Mindenki követ el hibákat! - kiabáltam dühösen, miközben mutatóujjammal megböktem a mellkasát, majd utólag halkabban hozzátettem - És minden megbocsátható.
    Louis nagyokat pislogott, de nem hagyta magát.
    - Hát nem érted? Csak védelek titeket! Aggódtunk ti idióták!
- Az aggódásodat nem így kéne kifejezni. Normálisan is el lehet érni valakinél maradandó hatást.
   - Te védesz? Hova védesz már?! Mi futottunk az életünkért, te másik idióta! És had ne beszéljek már a te baromságaidról is, hogy mennyi alkalmunk lett volna nekünk is leteremteni! Az a medencés buli is egy jó példa lenne! - szólalt fel Niall, majd visszatért az eredti témához. Egy cseppet elkanyarodott. - Azok kötöttek belénk, fogd már fel! Hányszor kell még elismételni?!
   - Ahányszor akarod, de én nem vagyok lassú felfogású, szóval elsőre is értettem!- válaszolt vissza, mintha valamit meg sem hallott volna Nialltől.
   - Pedig nekünk nagyon úgy tűnt, mert még mindig velünk üvöltözöl! - folytatom.
   - Mert még ti is üvöltöztök! - vágott vissza gyengébbet.
  - Mindenki fogja be! - kiáltotta el magát Harry, mikor hirtelen közénk ugrott - Az a baszott nagy lényeg, hogy mind a ketten épek, és egészségesek, itthon vannak, nincs semmi bajuk, legközelebb óvatosabbak lesznek - fejezi be, és úgy tűnik a vita ezzel le is zárult, mert Louis egy gondterhelt sóhaj után ránk néz, majd legyint egyet, és bemasírozik a konyhába - Mellesleg van egy jó hírünk! - mondja direkt hangosabban, hogy Louis is hallja a konyhában a hírt. - Zaynt ki tudjuk hozni abból a kócerájból - jelenti be.
   Louis kicsúszik a konyhából, közben a lakozott padlón majdnem hanyatt vágódik, és nagyra nyílt szemekkel néz hol Harryre, hol az asztalnál ücsörgő Liam fele, hol ránk. Csak ekkor vettem észre, hogy Liam is itt van, és csendes. Túl csendes. Egy laptop hever előtte az asztalon, és azon nézeget valamit.
     Sajnálatos módon "elfelejtettem" örülni Zayn kiszabadítási hírének, és csak annyit reagáltam rá, hogy "Klassz.". Nem vagyok bőbeszédű.
    Egyre csak azon jár az agyam, amit mondott Niall Louissal kapcsolatban. Milyen medencés buli? Szaftos sztori, amiről majd kikérdezhetem Louist. Hurrá! Kíváncsi vagyok milyen baromságokat csinálhatott eddig, ha Niall szerint, és szerintem sincs joga bíráskodni felettünk, mert ő sem tökéletes.

4. fejezet: Segítek

- Ott vannak! Ők voltak!- mutatott ránk az a kasszás nő, amelyikhez Niall győztesen becsúszott. A nő a sor végén állt, jobb és bal oldalán 2 hústoronnyal, és ránk mutatott. Fuldokolva a röhögéstől néztünk fel, mikor meghallottuk, hogy "Ott vannak! Ők voltak!".
   A két biztonságis kimért léptekkel közelítettek meg minket, miközben kifejezéstelen arccal méregettek. Egy pillanatra mintha megrémültem volna, de egy szempillantás alatt elszállt ez az érzés, majd észhez kaptunk, és egyszerre pattantunk fel, miközben majdnem dobtunk egy hátast. Niall megragadta a kezem, és vigyorogva kezdett el rohanni, miközben húzott maga után. Vihogva rohantunk át az emberek között, volt akit félre löktünk, de az meg is mondta a magáét. Nem foglalkoztunk vele, csak rohantunk a biztonságisok elől. Bekanyarodtunk jobbra az egyik sorba, és ott futottunk tovább, egyenesen a zárt pénztár felé.
  - Niall én nem fogok tudni az felett átugrani!- kiáltottam előre mutatva a fehér elzáró fele, amely azt jelentette, hogy az a kassza bezárt.
  - De igen! Menni fog, Jen!- nézett hátra válla felett.- szólok, mikor ugorj! Figyelj, számolok 3-tól visszafele!
Bólintottam, de nem voltam biztos magamban. Mi van, ha beakad a lábam, és pofára esek? 
- Figyelj! Három... kettő... egy, ugorj!- és ugrottam.
   Segített valamennyit az is, hogy Niall egy kicsit megrántotta a kezem, hogy kapjak egy kis lendületet előre, így könnyen átjutottam rajta. Ahogy földet értem, egy pillanatig elveszettem egyensúlyom, de Niall a karomnál fogva megtartott, és rám mosolygott, megvillantva fehér fogsorát. Viszonoztam a mosolyt, és ezúttal én ragadtam meg karját, és futva húztam magam után, mivel láttam, hogy az őröknek nem kell sok, és beérnek.
- Huligánok! Ki vagytok tiltva!- kiabálta az egyik őr, mielőtt kifutottunk az önműködő ajtón.
   Niall-el szinte beugrottunk a kocsijába, és elhajtottunk a parkolóból.
Az ablakon néztem kifele, és a mellettünk elsuhanó házakat figyeltem. Már alkonyodott, mikor leálltunk a Starbucks előtt. Éppen ebben a pillanatban kapcsolták fel a világítást, és a magasan felhelyezett lámpák kezdték bevilágítani az utcát erős fényeikkel. Némelyik itt-ott pislogott, mikor becsuktam a kocsiajtót magam mögött, és beindultam Niall-al az oldalamon a kávézóba, mely egy kissé ijesztő hatást gyakorolt rám.
   - Leülünk?- kérdezte Niall, mikor ellépett a pulttól a kifizetett italokkal. Bólintottam egyet, és észre vettem egy boxot, a kávézó hátuljában; - Menjünk oda.- mutattam a kiszemelt ülőhelyre. Niall bólintott egyet, majd elindult, én meg a sarkában lépkedtem, miközben próbáltam az embereknél nem feltűnő hatást kelteni, hogy bárki is riassza a rendőrséget. Ezt inkább elkerülném, és nem kérnék belőle.
   - Minden rendben, Jen?- kérdezte Niall, miután egy ideje engem figyelt, de én csak a kávés poharamat tudtam szuggerálni. Kis fázis késéssel hümmögtem egyet, jelezve, hogy nem figyeltem, majd felemeltem fejemet, hogy bele tudjak nézni szemébe.
   - Azt kérdeztem; minden rendben?- ismételte meg.
- Ja, igen, persze. Minden a legnagyobb rendben.- erőltettem mosolyt arcomra; az igazi okot nem akartam elmondani. Niall persze nem vette be, és gyanakvón kezdett méregetni.
   - Nem hiszek neked. Mi a baj?
Sóhajtottam egyet.
- Nincs semmi gond, csak fáradt vagyok.
- Még mindig nem hiszem el.
- Miért?
- Mert látom rajtad.
   - Na jó...- adtam meg magam- Hiányzik a családom, a bátyám, a hugaim, anya, apa, mindenki! A szabad élet, találkozgatni a barátokkal, egyedül sétálni egyet egy szép napon Londonban... világot szeretnék látni!- halkult el a hangom.- bár sose találkoztam volna Zayn-nel! Az egész az Ő hibája!- indult meg egy könnycsepp szememből, melyet ezer másik követett. Niall nyakába zúdítottam mindent, szinte túl hamar. Lelkemben azonnal üresség támadt, ahogy visszagondoltam az együtt töltött családi estékre, programokra, képekre, hülyeségekre. Összeszorult a szívem, ahogy Niall sajnálkozón a szemembe nézett. Asztalon lévő kezemre helyezte az övét, amit pár pillanat múlva megfogott, majd hüvelykujját nyugtatóan simította végig kézfejemen. - miért kellett elhagynom a családom?- suttogtam magam elé, lehajtott fejjel.
   - Szeretnéd, hogy elmagyarázzam?- kérdezte lágy hangon. Bólintottam.
- Akikkel egyszer összetalálkozunk, megismerkedünk...- kezdte el mesélni, és én megértettem. Minden szavát.
   A lényege annyi, hogy akikkel egyszer megismerkednek, muszáj bevenniük, mert, ha nem veszik be, feljelentheti egy valaki Őket, a zsaruk megkeresik őket, szétrobbantják a társaságot, és Őket meg börtönbe juttatják. Eleinte nem volt ilyen szabály, de amióta a főnök ember hiányra panaszkodik, mert olyan béna személyeket vett be a bizniszbe, akik hamar lebuknak, mert nem tudnak vigyázni, bevezette ezt. Akit bevesznek, az soha többé nem állhat kapcsolatba a régi barátaival, családtagjaival, rokonaival, hiszen a főnök szerint új családot, barátokat kap. Az az ezt a bandát; Zayn-t, Harry-t, Niall-t, Liam-et, és Louis-t. Eddig Niall szerint én vagyok az egyetlen, akit bevettek újnak, és a szabály is talán akkor léphetett életbe, mielőtt Zayn-nel megismerkedtem.
   - De ez kegyetlenség! Zsarnokság!- szólaltam fel- Még csak nem is köszönhettem el Tőlük, vagy még megmagyarázni sem tudtam.- halkult el a hangom.
- Találkoztál velük ez alatt a 2 év alatt? Úgy értem, Te láttad Őket, de Ők nem láttak téged?- kérdezte Niall.
- A második variáció.
- Sajnálom.- nézett a szemembe őszinte együttérzéssel.- Biztosan nagyon szeretnél már velük találkozni.
- Mindennél jobban. Annyiszor próbáltam már megszökni Zayn-től, de mindig rajtakapott, vagy megtalált.- néztem magam elé szomorúan, és egy újabb könnycsepp gördült le arcomon. Niall odanyúlt, és letörölte arcomról megtörtségem jelét, majd óvatosan állam alá nyúlt, és felemelte fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni.
   - Segítek.
Szemeim azonnal elkerekedtek.
- Miben?- kérdeztem.
- Eljutni a családodhoz. Hogy újra láthasd Őket.- mosolyodott el.
Te jó ég! Te jó ég! Segít eljutni anyáékhoz? Újra láthatom Őket? Te. Jó. Ég.
   - Istenem Niall! Annyira köszönöm Neked!- borultam a nyakába megkerülve az asztalt. Ő körém fonta karjait, és szorosan magához húzott.
- Nagyon szívesen teszem.- suttogta a fülembe, miközben a hátam simogatta, amibe beleborzongtam.- gyere menjünk el egy közértbe, és vegyük meg ami kell. A Tesco-ból úgy is ki vagyunk tiltva egy életre.- nevetett. Mosolyogva bólintottam. Már is jobb kedvem lett.
   Mosolyogva léptünk ki a Starbucks ajtaján, és indultunk el Niall kocsija felé. Az autóba beülve nem kapcsoltuk be a fűtést; a közért úgy is itt volt nem messze.
  - Akkor mit kell majd venni?- kérdeztem Niall-t, ahogy kiszálltunk az autóból. Niall bezárta, és elindultunk a bejárat fele.
- Hm... kell egy..- folytatni nem tudta ugyan is, hátulról egy húsos kar hirtelen Niall vállán termett, és hátra rántotta.
 - Adjátok oda amitek van! Most! Különben a következő néhány percetek lesz nyomorult életetek utolsó megélt pillanatai!- szólalt meg a hátunk mögül egy erélyes, mély férfihang.
   Mindketten megfordultunk, és kb. úgy nézhettünk ki, mint két idióta, olyan rémült, eltorzult fejet vágtunk. A húsos karú pacák, egy jól megtermett férfi volt, erős arcszőrzettel, míg a másik két ember, akik a pacák mögött álltak, olyanok voltak mint két kis pálcika emberke. Csont és bőr, amivel ezt a kettőt jellemezni lehetett. Gondoltam egy kicsit felhúzom az agyukat, bár tudtam, ha valóban van náluk kés, vagy pisztoly, nem ússzuk meg élve. Ebből nagy botrány lesz.
  - Hé, fiúk! Ti ott ketten!- mutattam a két pálcikára, mire azok magukra mutattak, mintha azt kérdeznék, "Mi?".
- Igen, Ti! Gondolkodtatok már a zsíros ételeken? Na és a szalonnán? Ahogy elnézem rátok férne egy pár kiló.- egymásra néztek, majd vissza rám.- vagy már próbáltátok? Ó, bocs nem tudtam.
   - Mit csinálsz?- bökött oldalba Niall. Én csak leintettem, hogy, " Nyugi, tudom mit csinálok." és folytattam a krapekok felcukkolását.
- Jaj ugyan már.- mutattam a nagy darab emberre.- úgy nézel ki, mint Bob bácsikám, aki állandóan a fotelben ül, és a sörét iszogatja a tv előtt. Az ember nem is nézné ki belőled, hogy egy utcai bűnöző vagy. Menj inkább cowboy-nak a rojtos dzsekidben, az talán hitelesebb lenne.- fejeztem be, és a reakciójukat vártam.
   Elsőre: semmi. Másodjára: semmi. Harmadjára: ne leesett a tantusz, és elég érdekes arckifejezésükből azt lehetett elmondani, hogy vagy felhergeltem Őket, vagy pedig savanyú citromba haraptak, és az utó-utó-utó-utó... szóval az utó-utó ízét érzik a szájukban. Bár ahogy az egyik lassan elővette a kést a zsebéből, inkább arra tippelnék, hogy az első lehetőség a nyerő.
   - Na most végetek!- kiáltotta a nagydarab pacák.
- Fuss, ha kedves az életed!- sikkantottam el magam, és megragadtam Niall karját, majd rohanni kezdtünk.
Rohantunk az életünkért. Bár egy ép eszű ember ezt a cselekedetemet meg sem értené, nekem már annyiból megérte, hogy a fejüket láttam, ami olyan szórakoztató volt, hogy szinte belül majdnem szétrobbantam a nevetéstől, kívül viszont muszáj volt tartanom magam.
   Szóval rohantunk az életünkért, két pálcika emberrel, és egy sertéssel a nyomunkban. Igen, megérte. Számomra így sokkal szórakoztatóbb. Bár, ahogy Niall fejét elnéztem, neki inkább volt ez az egész durva, félelmetes, mint szórakoztató, vicces. De hát, Istenem. Különböző emberek, különböző gondolkodások. Magamban megígértem, hogy nem esik semmi baja, de hangosan már nem mondtam ki. Először tudni akartam, hogy valóban nem lesz-e semmi baj. Nem szeretek olyanokat hangosan ígérgetni, amik nem biztos, hogy valóban teljesülnek.


Hi Everyone!
Mindenkinek elkezdődött, a minden év szeptember elsején kezdődő rémálma; a suli. 
Újabb résszel érkeztünk hozzátok, és most már megpróbáljuk tartani a hetente érkező 1 részt, ami remélem menni fog a sok iskolai pörgés mellett, de megpróbáljuk. Ígérjük. Csúszások persze lesznek, de ezeket is megpróbáljuk behozni. 
Minden nyolcadikos, és nem nyolcadikos diáknak sok kitartást kívánunk! :)
Puszi: FlowerGirlxx

Helloka♡

Itt lenne a.. hányadik resz is? Ja igen azt hiszem 4. ha nem bocsi, nehéz tartani a fonalat. 
Ohm, mit tudnék meg mondani, szerintem bőven lesznek kesesek, mivel ebben az évben lesz felvételi vagy mi a fene... és ugye most így majd sokat kell  tanulni meg stb. 
Ha van kedvetek, idotok írni kommentet akkor annak orulnenk:Caroline xx

3. fejezet: Őrült vásárlás

A kanapén feküdtem, mikor felkeltem. Álmos szemeimet nehezen tudtam megerőltetni, hogy ébren maradhassak, és legalább a mosdóig eljussak. Komótosan hámoztam ki magam a takaró alól, és csoszogtam el az emeleti fürdőszobába. Dolgom elvégeztével visszacsoszogtam a földszintre, hogy elővegyek egy zabpelyhet. Teljesen otthon éreztem magam.
   - Áááá!- sikított fel valaki mögülem- te meg ki vagy?
Megfordultam, hogy lássam azt aki ennyire megrémült egy 165 cm-es szőke lánytól. Niall volt az aki rémült képet vágva tágra nyílt szemekkel úgy nézett rám, mint egy élőhalottra, aki a következő pillanatban ki akarja harapni a nyakát. Úgy állt előttem készenlétben menekülésre.
- Mi van?- kérdeztem teljesen természetesen. A fiúk csordaként trappoltak le az emeletről. Liam, Louis, Harry meg sem nézték hova ugranak, csak ránk vetették magukat, azt ordibálva, hogy "senki ne mozduljon, vagy lövök!". Elég viccesen néztek ki, mert a "pisztolyuk", igazából a saját ujjaik voltak.
- Hé, mi van veletek? Normálisak vagytok? Ez fáj!- kiabáltam a fiú csapat alól.
- Nyugalom, Jen! Megvédünk titeket a gonosz betolakodóktól!- kaptam választ, valahol Louis felől. Csak tipp volt, fogalmam sincs hol, és ki térdelt bele a bordámba. Mellettem Niall is nyöszörgött a fájdalomtól, de ahogy észre vettem, a világ összes kincséért sem szólalt volna meg.

    - Ki sikított és miért?- kérdezte Liam, mikor már leszálltak rólunk, és leellenőrizték, hogy tiszta a terep. Megforgattam szemeimet, majd a pultnak támaszkodva mesélni kezdtem.
- Niall sikított. Mert meglátott a konyhában.
- De nem tudtam, hogy van ott valaki, és mert nem is ismerlek!- csattant fel, majd csúnyán nézett rám tiszta, kék tekintetével.- Honnan tudod a nevem?
- Tegnap a fiúkkal megbeszélés volt, és bemutattak Téged helyetted is.- szóltam unottan.- de olyan vicces volt, ahogy sikítottál! Mint egy kislány! Nem kér a kislány egy kis babusgatást? Megnyugodtál, vagy kell egy Aspirin?- röhögtem el magam. Niall duzzogó fejet vágva megfordult, majd feltépte a bejárati ajtót, és kirontott rajta.
- Eléggé érző lelke van.- szólalt meg Liam, ahogy Niall után nézett, majd vissza rám. Aztán Harryvel egyszerre tört ki belőlünk a nevetés, és szinte nyerítve zuhantunk a padlóra, mert állva nem bírtuk volna. Liam és Louis úgy néztek ránk, mint akik meggárgyultak, majd valamire rájöhettek, mert a következő pillanatban úgy méregettek minket, mint egy hatalmas bűnt elkövetett két idiótát. Ha szemmel ölni lehetne, mi már rég halottak lennénk.
  - Ti Niall-en röhögtök? Komolyan?- csattant fel Liam.
- Harry, legalább neked lenne annyi eszed, hogy átgondold. A barátodról van szó! A legjobb haverodról! Tudod mennyire érzékeny, Te erre meg kiröhögöd? Ráadásul a háta mögött?!- szállt be Louis.
Ellenünk voltak. Kétségkívül ellenünk voltak, amit normális esetben meg is lehet érteni. De én annyira nem vagyok normális, hogy az már ragályos, Harryről meg nem tudok infókat ilyen téren... sőt semmilyen téren!
- Jó, bocs skacok, de nem gondolkoztam, és annyira gyerekesen viselkedett Niall...
- Mi a franc van velünk?! Ez a csapat sosem szokott olyat csinálni, hogy az egyik társunkat a háta mögött kiröhögjük! Semmilyen ehhez hasonlót!- csattant fel Louis.
- Harry, vagy Jen. Ha egyikőtök nem megy Niall után, akkor dá-dá lesz!- vette fenyegetőre Liam a figurát, majd a következő pillanatban mindenki egyszerre röhögött fel Liam fenyegetésén. Direkt csinálhatta, hogy oldja egy kicsit a feszültséget, ami igazából sikerült is.
- Jó, jó rendben, utána megyek...- törölgettem a könnyeimet, miközben a többiek még mindig nevettek. Egy kicsit ők is abbahagyták, nyugtázták a döntésem, aztán Louis mondott valami totál hülyeséget, és újra kacagásban törtek ki. Valami olyasmi lehetett, hogy "az ufók nem sokára ideérnek. Jen nagyon vigyázz a fejedre, mert, ha nem, az ufók leborotválják a hajadat!". Ez totál hülye.
    Az álcával sétálgattam London utcáin, és mindenfele pillantottam, hátha meglátom a szöszi Niallt. De már vagy egy negyed órája semmi. Állandóan az utcák túlsó felét kémlelem, meg azt a szakaszt, ahol én momentán lépkedek. De semmi.
   London parkjai közül, nekem a Hyde park a kedvencem. Olyan nyugodt, és olyan szép... mikor nincs ott egyetlen lélek sem. Csak pár ember lézengett itt-ott, mikor a park szívébe értem. Kiültem a fűre, és onnan figyeltem a természet játékát, ahogy a szél felkapja, majd a hátán tova szállítja a lehullott leveleket, a madarak énekét, és magamba szívtam a friss, oxigén dús levegőt. Karjaimat felhúzott lábaim köré fűztem, és térdemre hajtottam fejemet. Becsukott szemmel át gondoltam a dolgokat.
   Lehet, hogy Niall-nek ez nagyon rosszul eshetett, de egy kívülálló szemével nézve, aki nem egészen ezen összetartó csapat tagja, vicces lehetett. Vagyis nekem. De nem tehetek róla. Ilyen vagyok. Ezt kell elfogadni.
    Bármerre kerestem, nem találtam. Emberekhez nem mertem felcsöngetni, mert azt hihetik valami huligán vagyok, aki felzavarja a fél környéket, és csak szórakozik a lakókkal. Azt sem tudom Ő kiket ismerhet, akiknél meg szokta esetleg húzni magát, ha baja van. Ott van az is, hogy minden embernek van egy nyugalmat keltő helye, ahova mindig elmenekülhet, ha fennforgás van körülötte, vagy zaklatott állapotban van, vagy csak szimplán magányra vágyik. És pont ezeket nem tudom, hiszen nem is ismerem.
   Egy pillanatra felemeltem fejemet, hogy körbepillantsak, vajon a szerencse a mai napon meglátogat-e. Végig néztem a padokon, vajon ott ül-e akit keresek, de nem. Aztán a lézengő emberek között kutakodtam; ismét sikertelen próbálkozás volt. Azonban ahogy a szökőkút felé pillantottam, észre vettem egy szöszi srácot, akinek a haja fel volt állítva, és még pizsamájában volt, ami egy szürke melegítőből, és egy fehér hosszú ujjú pólóból állt. Ez már biztosan Ő volt. Én is pizsamában voltam, és nagyon nem zavart a dolog. Mások azt gondolnak amit akarnak.
   Odasiettem Niall-hez, aki a szökőkút szélén ücsörgött, állát megtámasztva bal keze tenyerében; úgy bámult maga elé. Elé ugrottam, és egy "bú!"-t kiabálva hülye arcot vágtam, mire Ő a hirtelen meglepetéstől, és a lendülettől rémült képet vágva majdnem beesett a kútba, ha nem kapok a karja után. Nagyon megrémülhetett, hiszen a légzése igen szapora volt, és próbálta lenyugtatni magát; nem csodálom, a legnyugodtabb pillanatában hoztam rá a frászt. De megérte, mert olyat röhögtem a rémült fején, hogy még mások is utánunk néztek, azzal a bizonyos "ennek meg mi baja?" fejet vágva. Totál nem érdekelt az, hogy az emberek mit gondolnak. Én mindig is ilyen hülye voltam, és a felállás azután sem fog változni, ha valaki leszól a viselkedésem miatt.
   - Ember, normális vagy?- hitetlenkedett Niall.
- Persze! A legnormálisabb ember a földön- mosolyogtam rá idiótán, miközben bandzsítottam egyet. Niall nem nevetett; helyette összehúzott szemekkel méregetett, mintha valami gyanúsat keresne.
- Miért vagy itt?- kérdezte.
- Hogy megkeresselek.
- Miért akartál te engem megkeresni?- kérdezett tovább.
- Mi ez? Kihallgatás?
- Veheted annak is!- felelte még mindig csúnyán méregetve engem. Megforgattam szemeimet, majd leültem mellé a kút szélére, és elmeséltem mindent. Hogy hol császkáltam, merre tartottam. (igazából sehova, csak nem tudtam merre kereshetném, és csak lézengtem az utcákon.) Hogy mik jártak a fejemben, és, hogy mennyi ideje kutattam utána. Egyes részeknél figyelt, de ezerrel, volt ahol kuncogott kicsit, és volt mikor egész egyszerűen kiröhögött a bénaságom miatt.
- Ez eddig oké, de az megfordult a fejedben ez alatt a kis idő alatt...
- Legalább volt az 2 óra!- vágtam közbe- ami nem kis idő!
- Jó, oké- legyintett le- akkor annyi. Szóval amíg kerestél felmerült benned nekem hogyan esett? Belegondoltál, hogy az én szemszögemből nézve milyen lehetett?
Gondolkodó arcot vágva megtámasztottam jobb tenyeremben az államat, és erősen koncentráltam.
- Hmm, nem is tudom vajon neked milyen lehetett. Lássuk csak... csodás érzés volt? Felemelő? Király? Áh, igen biztosan király érzés lehetett.- persze tudtam, csak húzni akartam egy kicsit az agyát, és hülyültem kicsit, miközben drámai mozdulatokkal kísértem szavaimat, hogy hatásos legyen.
- Nem, Te barom! Szörnyű, pocsék! Szerintem a fiúk is mondták, hogy nagyon, de nagyon érzékeny lelkem van! Mindenen kiborulok, amiről nagyon szeretnék már leszokni...- halkult el kicsit a hangja a mondat végére.
- Segítsek?- bandzsítottam rá megint; ezúttal végre elnevette magát.
- Nem kösz, megvagyok. Majd valahogy sikerülni fog.- mosolygott.
- De, de segíteni fogok! Hidd el, hogy jó lesz!- vigyorogtam rá hülyén.
- Már előre sejtem, hogy ez nem az egyszerű leszoktató terápia lesz- nevetett- ... de basszus egyszer élünk, és Te most vagy velünk! Nem bánom!- nézett rám.
- Akkor? Szent a béke?- húzogattam a szemöldököm, totál hülye fejet vágva még mindig.
- Szent!- nevetett, majd átölelt, és meg veregette a hátam. Válaszul én is ugyanígy tettem.
   Nyerítve, röhögcsélve hagytuk el a parkot, és vettük az irányt a fiúk háza felé.
Dél felé járhatott, mikor hülyülve beestünk a ház bejárati ajtaján.
- Hellooooooo!- üvöltötte el magát Niall. Az egész ház visszhangzott a hangjától. Se kép, se hang. A fiúk nincsenek a házban.
- Hé, öhm...-nézett rám Niall. Sejtettem mit szeretne kimondani.
- Jenett, de a barátaimnak csak Jen.- mosolyogtam.
- Igen, szóval, Jen, nincs kaja a hűtőben, és a fiúk hagytak egy cetlit, hogy vásároljunk be, mert nekik fontos elintéznivalójuk akadt.- szedte le a hűtőről a kis papírt, miközben elolvasta.
- Nekem megfelel. Mivel megyünk?- néztem rá, miközben rojtos oldaltáskámat vetettem át fejemen, majd elhelyeztem bal vállamon.
- A kocsimmal.
- Van verdád?- képedtem el. Niall csak egy vigyort küldött felém, majd kitessékelt az ajtón. Látszólag egyikünket sem zavarta, hogy még mindig pizsamában vagyunk. Erről eszembe jutott valami... új trendet találtunk fel emberek!- röhögtem magamban.
- Pizsamás emberek az utcán! Ezt meg kell örökíteni!- vettem rá magamat Niall hátára, ahogy a kapu felé közeledtünk. Elővettem az iPhonom, és az első kamerával egy csomó idióta fejes selfie-t ellőttünk.
   A Tesco fele vettük az irányt, ahova ahogy beértünk, rögtön hülyülni kezdtünk. Elvettünk egy bevásárlókosarat, és az árus polcok között ralliztunk egy sort. Brummogó hangot kiadva rohangáltunk a sorok között úgy, hogy Niall tolta a kocsit, én meg felálltam a kocsi két hátsó kerekére, kezemmel kapaszkodva a kocsi korlátszerűségébe. Én "nínó, nínó!" hangot kiadva hívtam fel magunkra a figyelmet, Niall a "brumm, brumm!" motor hangját utánozta, úgyhogy Ő is vonzotta ránk a tekinteteket rendesen. A polcokról a termékeket csak bedobáltuk, üdítőket bontottunk fel, miután megráztuk, így a colával, és egyéb szénsavas és cukros itallal fröcsköltük egymást. Az egyik sorban még csúszdát is készítettünk a mindenféle löttyökből, és azon versenyeztünk, ki éri el a kasszát hamarabb.
  - Én fogok nyerni! Én fogok nyerni! Jipí!- csúszott egy utolsót Niall. Átvertem, mert amikor én is készültem volna, hogy csúszok, és már majdnem lendültem, Niall levetette magát a löttyös csúszdára, egyedül csúszott. Sikerélménye csak nagyobb lett, mikor elérte a kasszát, de túlcsúszott, így a pénztáros észre vette, aki döbbent arckifejezésénél többet nem tudott reagálni a helyzetre. Kitört belőlem a röhögés. Tulajdonképpen, most azért hagytam egyedül csúszni, mert valahogy éreztem, hogy el fogja érni, és nyerni fog. Én csak szórakozni akartam a háttérből. Niall fuldokolva a röhögéstől "korcsolyázott" vissza hozzám, és együtt röhögtük ki még a belünket is, miközben a kasszás nő, még mindig nem tudott megszólalni.
Nála jobb társaságot a mai napra nem is találhattam volna.


Hi Everyone! 
Ezernyi, és még attól is több bocsánatot szeretnénk kérni a hosszú kimaradásért. Most egy dupla résszel szerettünk volna kedveskedni nektek, hogy el tudjátok nézni nekünk ezt a kis szünetet. A főszereplő, Jen meg kapta az iCarly-ból Sam stílusát, egy kis barátságos, és full idióta személyiséget belecsempészve. Reméljük tetszett a rész, és köszönjük, hogy elolvastad. :)
FlowerGirlxx

Sziasztok Babák! 
Ez lenne itt a 3. resz, szerintem ez most tisztességes hosszúságú lett. Én is nagyon nagyon sajnálom hogy ennyi ideig nem volt rész, és azt hiszem ez az én hulyesegem miatt lett így. Szoval:SAJNALOM. Az előző fejezethez érkezett komikat nagyon szépen köszönjük, ha gondoljatok most is írjátok le a velemenyeteket! :))
Millió puszi:Caroline

2. fejezet: Fura, idegen helyzetben

Érezted már ,azt hogy mennyi teher van a válladon, amit nem bírsz el, de elvárják, hogy magaddal hordozd? Hogy Te vagy az, akire mindenki számít, de azt se tudod mit tegyél, hogy mi lenne a helyes lépés? Nem tudod mit várnak tőled, de mégis azt akarják, hogy mozdítsd a hátsód és csinálj valamit? Nekem már sokszor volt ilyen érzésem, és be kell valljam, most sem volt másképp. Zayn azt akarta, hogy cselekedjek, hogy hozzam ki onnan, hiszen bízik bennem, de azt sem tudtam mit kéne cselekednem. Remélem Louis a segítségemre lesz majd a továbbiakban, és kitudjuk onnan hozni azt az ütődött majmot. Ilyen helyzetben még életemben nem voltam, ezért szinte fogalmam sem volt a dolgok alakulásáról.

Egy gyenge pillanatomban elsírtam magam, miközben Louist vártam. Én nem akartam ezt az egészet. Minél hamarabb hátra akartam hagyni mindent, és mindenkit. Vissza akartam menni a családomhoz, boldog felhőtlen életet éljek a családommal, mint az előtt tettük, hogy össze futottam Zayn-nel. Ő tehet róla! Az egész miatt ő a felelős!
Louissal pont ebben a parkban találkozunk. Azt mondta, hogy álcázva jön, és nekem is hoz valamit. Csak ne egy fura szemüveget aminek orra van, szemöldöke, és bajusza. Enyhén hülyén néznék ki.
Egy fekete autó kanyarodott be a park utcájába, majd parkolt le mögöttem.
  - Öhm... Te vagy Jenett Morris?- szólalt meg, minden bizonnyal Louis. Nem volt nehéz felismerni a hangját negyed órával ezelőttről. Némán bólintottam egyet, majd arrébb csúszva a padon helyet adtam neki. Levágódott mellém, majd a kezembe nyomott egy sapkát, napszemüveggel, és egy fekete pulcsival. A szemüveget nem tudtam mire vélni; este volt, nem sütött a nap, az emberek meg valószínűleg hülyének fognak nézni, hogy fekete lencsés szemüvegben járkálunk kora este. Ööö, oké. A pulcsira azonban nem tudtam semmit kitalálni, így értetlenül pislogtam felé.
- A pulcsit le kell váltanod, ha nem akarod, hogy felismerjenek a környéken. Minden bizonnyal feljegyezték maguknak, hogyan néztél ki, amikor láttak menekülni, ezért veszélyes lehet ugyanabban járkálni.- szólalt meg lazán, hátradőlve, kezét a támlára támasztva.
- Értem. Szóval most akkor mit csinálunk, és merre is megyünk?- tudakoltam kicsit finoman.
- Most hozzám, utána elmegyünk a fiúkhoz segítségért. De előtte muszáj ennünk valamit! Benne vagy egy McDonald's-ban?
- Rendben.- kuncogtam mosolyogva.- miért, ne? Én is éhes vagyok.- bólogattam izgatottan, mivel imádom a McDonald's-os kaját.
   Az álca bejött! Nem sokat járkáltunk, csak addig, amíg betévedtünk a gyorskajáldába, megvettük a kaját elvitelre, majd slisszoltunk ki a helységből. Pedig a rendőrök darabszám nyüzsögtek mindenfele, a villanyoszlopokon " Wanted" felirattal az én arcképem volt kicelluxozva. És mi mégsem buktunk le.
20 perc alatt, egy számomra ismeretlen környéken parkoltunk le. Louis kiszállt a volán mögül, majd megvárt a kapuban. A kíváncsiság hajtott, így kénytelen voltam felnézni a házra. Azonnal leesett az állam. Ez hihetetlen.

- Louis ez a te házad?- kérdeztem elképedve, lesokkolódva a bámulattól. Az ereimben megfagyott a vér, és szótlanul bandukoltam Louis után.

- Helyezd magad kényelembe.- szólalt meg, miután beengedett a házába. Én csak dermedten álltam a nappaliban, és néztem körül százszor. Végül zavartan lehuppantam az egyik fotelbe, és a McDonald's-os kaja után nyúlva elhelyezkedtem. 

- Nos, akkor, lássuk jól értem-e. Zayn-nel hazafele tartottatok, amikor lebuktatok, ugyanis valószínűleg, figyeltek titeket. Futottatok, de te gyorsabb voltál, és eltudtál rejtőzni, míg végignézted, hogyan verik bilincsbe. Majd mentve a bőröd elmenekültél a parkba, ahol a zsebedben megtaláltad a cetlit amin rajta van a nevem, számom, és Zayn utóirata.- sorolta fel az eseményeket, miközben a vacsoránkat majszoltuk. Louis kapott egy kis vörös, ketchup-os bajszot. Halkan felkuncogtam, amikor megláttam, és a kuncogásom elfojtott röhögésbe torkollott, ahogy furán nézett rám, amolyan "neked meg mi a fene bajod van?" nézéssel. 

- Mi az? Mit csináltam?- értetlenkedett.

- Semmi, semmi. Csak vicces volt, ahogy ketchup-os bajusszal olyan fura képet vágtál.- mosolyogtam. Mikor tudatosult benne, hogy mit mondtam, azonnal letörölte a bajszát. 

- Na, mindegy is. Menjünk a fiúkhoz, együtt jobb ötletek születnek.- ajánlotta, amikor felállt a kanapéról.

- Louis.-kezdtem, mire hümmögve felém fordult.- miért nem akkor rögtön mentünk a többiekhez? Miért ettük meg nálad a kaját?

- Mert, ha meglátják a zacskókat ráugramnak mint a hiénák, nekünk meg nem marad semmi éltető elemózsia.- kontrázott a szerinte megfelelő válasszal. Elnevettem magam, majd egy bólintással jeleztem, hogy "felőlem rendben van", majd őt követve újra felvettem az álcát, és így jutottunk át a közös házba. Amikor leállította a motort, felém fordulva elkezdett arról regélni, hogy ne ijedjek meg, ha a fiúk ilyenek, meg olyanok lesznek, mert náluk ez természetes. Addig oké, hogy nekik az, de nekem nem lenne, ha mondjuk alsógatyában táncolna el előttem valaki egy superman-es talárban, azt ordibálva, hogy "ne félj világ megmentelek!". Enyhén fura lenne. Azt mondtam enyhén? Bocsánat, nagyon! 

- Szasztok skacok!- kiáltotta el magát Louis, ahogy beléptünk az ajtón. Senki nem válaszolt, így a felfedezőútra induló Louis után kellett mennem. Az első, amit meglátogattunk, az a nappali volt. Tálalt süllyedt. Két srác a kanapén, valami animált filmet nézve. Az egyik barna, a másik szőke. Hm, vajon mikor volt utoljára barátom? 

Louis eléjük lépett, így eltakarva a tv-t, amiben éppen, valami zombi harapta ki a beleit egy embernek. Gusztusos mondhatom! Pfuj!

- Lou, nemá'! Nem látjuk a tv-t!- hajolgattak.

- Szerintetek érdekel az engem? Mit csináltatok egész nap? 

- Hát, tudod, csináltuk a dolgunkat.- mondta a szöszi, bár szerintem egyáltalán nem Louisra figyelt, mivel talált egy olyan pontot, ahol látja a filmet. 

- És ti mit értetek azon, hogy "csináltátok a dolgotok"?- kérdezett rá Louis fogyó türelemmel. Én inkább jobbnak láttam eltűnni onnan, mielőtt olyanba kezdenének bele, ami rám nem tartozik. Gyorsan felslisszoltam az emeletre, és körülnéztem. 7 ajtó fogadott az egész folyosón. Mind ugyanolyan volt, így találomra benyitottam az egyikbe. Kár volt. 

Résnyire nyitottam vissza az ajtót. Eléggé vicces látvány fogadott. Egy gesztenye barna, göndör hajú srác, a szoba tükre előtt táncolt és énekelt a hangosan szóló zenével együtt. Nem értem, miért nrm hallottam, hogy szinte dübörög a zene. Akkor talán nem nyitottam volna be, és nem röhögtem volna fel egy olyan mozdulatán, ami kiborítóan vicces volt. A göndörke hirtelen felém kapta a fejét, majd kínosan elmosolyodott, és mintha egy kis pírt is felfedeztem volna az arcán. A tarkóját vakargatva ment oda a hifi-hez és kapcsolta ki a zenét, majd felém fordult. 

- Amit láttál az előbb... egy szót se!

- Nyugi, nem akartam elmondani Louiséknak.- mosolyogtam rá.- egyébként a mosdót keresem, megtudod mondani melyik ajtó az?

- A folyosó végén a középső ajtó.- nézett rám féloldalasan mosolyogva. 

- Oké , Köszi. - néztem félre, majd indultam volna ki az ajtón, mikor még utánam szólt. 

- Mi a neved?- kérdezte.

- Jenett, de a barátaimnak csak Jen.- fordultam vissza magamra erőltetve egy hamiskás mosolyt, majd kilépve a szobából otthagytam.

 

Hali Bogyókák!

Ez lenne itt a 2.rész. Az írónőm, vagyis a társam, Réka igazán kitett magáért ennél a résznél (szerintem). Írjatok plíííz véleményt, hogy tudjuk jó-e ez így, vagy változtassunk valamin.

Puszikaaa, vagy mégsem: Caroline :D