2015. június 24., szerda

1. fejezet: Most mi lesz?

Hi everyone!
Nagyon sajnáljuk, hogy ilyen sokáig nem jöttek részek, de a suli eléggé közbe szólt. Tz-k, dolgozatok, sok dolgunk volt, de most már igyekszünk mostantól hetente legalább 1× hozni a részeket. Reméljük sok látogatónk lesz, és sikereket fog elérni a blog. 
Jó olvasást! :)

A naivitás mindig, mindenkiben ott lakozik, mint ahogy azokban az emberekben is, akiket Zaynnel együtt eddig kifosztottunk. Átkozom azt a napot, amikor megismerkedtem vele a Starbucks-ban, és átkozom azt a pillanatot, amikor gyáva módon belementem ebbe az egészbe, csak, hogy mentsem a saját, és a csapat bőrét. Ott helyben fel kellett volna jelenteni az egész bagázst, és letartóztatni! Hogy képesek behajtani emberektől pénzeket azért, hogy azt hazudják, ők csak védelmezik őket?! Jó mondjuk pont én beszélek, amikor 2 éve nyakig benne vagyok... de akkor is! Csak a pénzüket szedik el tőlük! Semmit, az ég világon semmit nem ér ez a biznisz! Minden ártatlant átvernek, kifosztanak, és még csak azt sem mondják "mukk". Bár, ha valaki azt mondaná nekem, hogy "mukk", több mint valószínű, hogy hülyének nézném.
- Adja oda a pénzt, és helyben marad a boltja...- utasította az öreg embert Zayn, ezzel egyetemben visszajutattva engem a valóságba gondolataim katakombái közül. Általában olyan emberektől kell elszedni a pénzt a védelemért, akiknek valamilyen vállalkozásuk van, vagy boltot vezetnek. Nagyon meg szoktam sajnálni az ilyen embereket. Szinte mardos a bűntudat, hiszen legbelül ordít a lelkem, tudom, hogy nem szabadna ezt tennünk. Undorodom attól az énemtől amivé váltam. Amivé váltam azon a napon... azon az átkozott napon.
   Az ég már alkonyodott, a Nap nyugovóra készülődött már. Az utolsó sugarak bíbor vörösre és narancssárgára festették az ég alját, ami gyönyörűen hatott ezen a szép... majdnem szép napon. Mindig elrontja a kedvemet, ha egy olyan dologra készülünk, amin nem helyes. Az az a pénz el szedésre, mint ebben a pillanatban is.
   Az öreg ember kötött sapkát viselt kora tavaszhoz híven, míg egy vékonyabb kabát védte a hidegtől felső testét. Zöld, katona mintás nadrágja alja már teljesen sáros volt, míg bakancsának színét már meg sem lehetett állapítani, meglátszott rajta az idő. Nyomott hagyott rajta, mint azon a becsületes bácsin is, aki velünk szemben állt. A ráncok az arcán folyamatosan változtak más-más mintát kirajzolva, ahogy azt hallgatta, Zayn, hogyan és mint kéri a pénzt a biztonsága érdekében...
 
- Nem hiszem el, hogy megint el rángattál... - morogtam durcásan, ahogy haza fele tartottunk. Mérgesen meredtem a távolba, mellkasom előtt összekulcsolt karokkal. Haragudtam rá, amiért újra bele rángatott. Nagyon is...
- Ugyan, Jenette, ne legyél már durcás. Tudod, hogyan szólt az alku... - válaszolt lágyan, de még is fenyegetően. Kezébe rejtette az enyémet, mire hirtelen felbátorodva a dühtől, kitéptem az ővéből. Undorodtam tőle.
- Ne érj hozzám... - sziszegtem dacosan barna szemeibe bámulva -Gyűlöllek te féreg! Bár sose találkoztam volna veled! - ordítottam torkom szakadtából. A következő pillanatban a sarkon 2 rendőrautó kanyarodott be szirénázva. Vészesen közeledtek. Egy percig sem gondolkodtunk, hiszen ilyenkor az ember csak arra tud gondolni, hogy mentse az irháját... hogy mentse a menthetőt. Elöl haladtam, Zayn mögöttem loholt , de Ő nem volt annyira gyors... elkapták. Én már rég a ház rejtekéből figyeltem az eseményeket. Végig néztem, ahogyan  leterítik a földre, majd mind a két karját a háta mögé feszítve bilincsbe verik, ahogyan a jogait sotolják... bár nem a legjobb ember, én gyűlölöm, de azért még sem kívántam volna, hogy elkapják... mostmár nem. Lehet, hogy akkor, anno azt kellett volna tennem, hogy egyből a rendőrséghez fordulok, de most, hogy már én is benne vagyok, képtelen lennék rá. Nem csak a saját bőrömet féltem, de a többiekét is. Ha feljelentem ezt az egész mozgalmat, azzal magamat is bajba sodorom.
- Hol van a másik? - hallottam meg az egyik rendőr halk hangját. A szívem kétszázzal vert, a légzésemmel egyetemben, és félő volt, hogy kiugrik a helyéről idő előtt. Egész testemben remegtem, és szinte a vér is megfagyott az ereimben. Nem gondolkozva berohantam a két ház közé, át egy másik utcára. Mentettem az irhámat, ahogyan tudtam, és imádkoztam, hogy legalább engem ne találjanak meg.
Végül, amikor már több háztömbnyire voltam a helyszíntől, lassítottam, végül megálltam, hogy kifujhassam magam. Egészen idáig lélekszakadva rohantam, futottam azért, hogy szabad maradhassak.
Vártam pár percet mire rendeződött a légzésem, majd egy közeli park egyik padjára letelepedve elgondolkodtam. Mi lesz most vajon zayn sorsa? Mi történik vele? Vajon számít a segítségemre? Erre még magamtól is tudtam a választ. Persze, hogy számít. Vajon megbízik bennem annyira, hogy tudja ki fogom juttatni? Persze, annyira megbízik bennem, mint amennyire én benne nem. De hogyan juttassam ki? Fázós kezeimet kabátom zsebeibe rejtettem, hogy felmelegítsem csontig fagyott végtagjaimat. Régi szokásom, hogy bármi van a kabát zsebemben, arra rá markolok... nem is tudom miért, de nekem így melegszik fel jól a kezem. Viszont amikor rá markoltam volna valamire... bármire, egy kis papírt kezdtem el gyűrni. A kíváncsiságom mindennél erősebb szokott lenni, így már az sem érdekelt, hogy le fagy a kezem, ezért hirtelen kirántottam a kis papírt, ami beleakadhatott valamibe, mert ahogy kiszedtem négy felé hullottak a papír darabjai. Gyorsan összeszedtem, a darabokat, mielőtt elfújná a szél, és összeillesztettem a puzzle hiányzó darabjait. A gyér fényben csak egy nevet láttam meg rajta, és egy telefonszámot, de mindkettő kiolvasásával meggyűlt a bajom, mivel a szemem félig rossz, közelre nem látok valami fényesen.

Louis Tomlinson
[A száma]

Louis Tomlinson? Az meg ki? És minek van felírva egy kis cetlire a neve és a telefonszáma?
 Így tovább fürkészve a lapot, észre vettem egy rövid üzenetet. Az írás ismerős volt, már amennyit ki tudtam belőle olvasni.

"Menj el Louis-hoz, Ő tud segíteni.
Zayn" 

Csak ennyi állt a kis üzenetben, amit hunyorgatva, egy lámpánál tudtam elolvasni. Honnan tudja, hogy ez a Louis tud segíteni? Bár már rég óta csinálom ezt a szégyentelen bizniszt Zayn-nel, tudom, hogy vannak társai, de eddig még egyel sem találkoztam. Az itt a nagy költői kérdés, hogy hogyan a jó büdös fenébe tudta belecsúsztatni a kabátzsebembe a cetlit, és honnan tudta, hogy kell majd segítség? A másik nagy költői kérdés pedig az, hogy mikor írta meg ezt egyáltalán? Minden olyan gyorsan történt, hogy szinte a dolgok súlyát sem voltam képes felfogni. Szinte a víz is le vert az idegességtől, annyira féltem a következményektől. Remegő térdekkel sétálgattam fel, s alá a pad előtt, ahova ezelőtt letelepedtem. A félelem és az idegesség kettős érzése kavargott bennem, és a pulzusom is az egekben volt. Mi lesz ezután? Mi legyen a következő lépés? Hívjam fel ezt a Louist, és kérdezzem meg hol lakik, hogy segítsen kiszabadítani Zayn-t? Az olyan... fura lenne, de ez látszik a leg ésszerűbb döntésnek. Elő kerestem a telefonom, és tárcsázni kezdtem. Mi lesz, ha nem hisz nekem? Ha azt gondolja, olcsó tréfát űz vele valaki? Mi van, ha... túl sok a "ha.." kifejezés. Félre téve mindent, bátorsággal meg telve vártam, hogy fel vegye.  Majd végre, egy örökké valóságnak mondható várakozás után fel vette valaki, a hangja ismeretlen volt. Beleszóltam.

- Halló? Jenette vagyok, Zayn társa. - szóltam bele határozottan.
- Szia, Louis vagyok. Valami gond van?
- Ami azt illeti igen...
- Jesszusom, mit csinált az az ütődött? - horkant fel a vonal túlsó végéről. Ahogy hallottam a hangján, nem úgy beszélt mintha első eset lenne ez, hogy Zayn bajban van.
- Segítség kéne... nagy baj van...- suttogtam, és kételkedtem benne, hogy egyáltalán meg hallotta. Nagyot sóhajtottam, és az ég felé emeltem a tekintetem, folytattam - baromi nagy gáz van.
- És... el mondod ma még? - türelmetlenkedett.
- Elkapták. - mondtam ki azt a szót, ami bár egyetlen egy fogalmat tartott magában, mégis hatalmas erőt ragasztott rá az idő múlása. Rettegést, félelmet, kétségbe esést, megkönnyebbülést. Hát, a mi helyzetünk az első hármat foglalja magába.

Ui.: mindenféle véleményt nagyon várunk! Ne kíméljetek! :)
 Caroline xx. 

1 megjegyzés:

  1. Hmm mit is mondjak ....... tetszetek ti nekem ügyesek vagytok ♥♥♥♥♥♥

    VálaszTörlés