3. fejezet: Őrült vásárlás

A kanapén feküdtem, mikor felkeltem. Álmos szemeimet nehezen tudtam megerőltetni, hogy ébren maradhassak, és legalább a mosdóig eljussak. Komótosan hámoztam ki magam a takaró alól, és csoszogtam el az emeleti fürdőszobába. Dolgom elvégeztével visszacsoszogtam a földszintre, hogy elővegyek egy zabpelyhet. Teljesen otthon éreztem magam.
   - Áááá!- sikított fel valaki mögülem- te meg ki vagy?
Megfordultam, hogy lássam azt aki ennyire megrémült egy 165 cm-es szőke lánytól. Niall volt az aki rémült képet vágva tágra nyílt szemekkel úgy nézett rám, mint egy élőhalottra, aki a következő pillanatban ki akarja harapni a nyakát. Úgy állt előttem készenlétben menekülésre.
- Mi van?- kérdeztem teljesen természetesen. A fiúk csordaként trappoltak le az emeletről. Liam, Louis, Harry meg sem nézték hova ugranak, csak ránk vetették magukat, azt ordibálva, hogy "senki ne mozduljon, vagy lövök!". Elég viccesen néztek ki, mert a "pisztolyuk", igazából a saját ujjaik voltak.
- Hé, mi van veletek? Normálisak vagytok? Ez fáj!- kiabáltam a fiú csapat alól.
- Nyugalom, Jen! Megvédünk titeket a gonosz betolakodóktól!- kaptam választ, valahol Louis felől. Csak tipp volt, fogalmam sincs hol, és ki térdelt bele a bordámba. Mellettem Niall is nyöszörgött a fájdalomtól, de ahogy észre vettem, a világ összes kincséért sem szólalt volna meg.

    - Ki sikított és miért?- kérdezte Liam, mikor már leszálltak rólunk, és leellenőrizték, hogy tiszta a terep. Megforgattam szemeimet, majd a pultnak támaszkodva mesélni kezdtem.
- Niall sikított. Mert meglátott a konyhában.
- De nem tudtam, hogy van ott valaki, és mert nem is ismerlek!- csattant fel, majd csúnyán nézett rám tiszta, kék tekintetével.- Honnan tudod a nevem?
- Tegnap a fiúkkal megbeszélés volt, és bemutattak Téged helyetted is.- szóltam unottan.- de olyan vicces volt, ahogy sikítottál! Mint egy kislány! Nem kér a kislány egy kis babusgatást? Megnyugodtál, vagy kell egy Aspirin?- röhögtem el magam. Niall duzzogó fejet vágva megfordult, majd feltépte a bejárati ajtót, és kirontott rajta.
- Eléggé érző lelke van.- szólalt meg Liam, ahogy Niall után nézett, majd vissza rám. Aztán Harryvel egyszerre tört ki belőlünk a nevetés, és szinte nyerítve zuhantunk a padlóra, mert állva nem bírtuk volna. Liam és Louis úgy néztek ránk, mint akik meggárgyultak, majd valamire rájöhettek, mert a következő pillanatban úgy méregettek minket, mint egy hatalmas bűnt elkövetett két idiótát. Ha szemmel ölni lehetne, mi már rég halottak lennénk.
  - Ti Niall-en röhögtök? Komolyan?- csattant fel Liam.
- Harry, legalább neked lenne annyi eszed, hogy átgondold. A barátodról van szó! A legjobb haverodról! Tudod mennyire érzékeny, Te erre meg kiröhögöd? Ráadásul a háta mögött?!- szállt be Louis.
Ellenünk voltak. Kétségkívül ellenünk voltak, amit normális esetben meg is lehet érteni. De én annyira nem vagyok normális, hogy az már ragályos, Harryről meg nem tudok infókat ilyen téren... sőt semmilyen téren!
- Jó, bocs skacok, de nem gondolkoztam, és annyira gyerekesen viselkedett Niall...
- Mi a franc van velünk?! Ez a csapat sosem szokott olyat csinálni, hogy az egyik társunkat a háta mögött kiröhögjük! Semmilyen ehhez hasonlót!- csattant fel Louis.
- Harry, vagy Jen. Ha egyikőtök nem megy Niall után, akkor dá-dá lesz!- vette fenyegetőre Liam a figurát, majd a következő pillanatban mindenki egyszerre röhögött fel Liam fenyegetésén. Direkt csinálhatta, hogy oldja egy kicsit a feszültséget, ami igazából sikerült is.
- Jó, jó rendben, utána megyek...- törölgettem a könnyeimet, miközben a többiek még mindig nevettek. Egy kicsit ők is abbahagyták, nyugtázták a döntésem, aztán Louis mondott valami totál hülyeséget, és újra kacagásban törtek ki. Valami olyasmi lehetett, hogy "az ufók nem sokára ideérnek. Jen nagyon vigyázz a fejedre, mert, ha nem, az ufók leborotválják a hajadat!". Ez totál hülye.
    Az álcával sétálgattam London utcáin, és mindenfele pillantottam, hátha meglátom a szöszi Niallt. De már vagy egy negyed órája semmi. Állandóan az utcák túlsó felét kémlelem, meg azt a szakaszt, ahol én momentán lépkedek. De semmi.
   London parkjai közül, nekem a Hyde park a kedvencem. Olyan nyugodt, és olyan szép... mikor nincs ott egyetlen lélek sem. Csak pár ember lézengett itt-ott, mikor a park szívébe értem. Kiültem a fűre, és onnan figyeltem a természet játékát, ahogy a szél felkapja, majd a hátán tova szállítja a lehullott leveleket, a madarak énekét, és magamba szívtam a friss, oxigén dús levegőt. Karjaimat felhúzott lábaim köré fűztem, és térdemre hajtottam fejemet. Becsukott szemmel át gondoltam a dolgokat.
   Lehet, hogy Niall-nek ez nagyon rosszul eshetett, de egy kívülálló szemével nézve, aki nem egészen ezen összetartó csapat tagja, vicces lehetett. Vagyis nekem. De nem tehetek róla. Ilyen vagyok. Ezt kell elfogadni.
    Bármerre kerestem, nem találtam. Emberekhez nem mertem felcsöngetni, mert azt hihetik valami huligán vagyok, aki felzavarja a fél környéket, és csak szórakozik a lakókkal. Azt sem tudom Ő kiket ismerhet, akiknél meg szokta esetleg húzni magát, ha baja van. Ott van az is, hogy minden embernek van egy nyugalmat keltő helye, ahova mindig elmenekülhet, ha fennforgás van körülötte, vagy zaklatott állapotban van, vagy csak szimplán magányra vágyik. És pont ezeket nem tudom, hiszen nem is ismerem.
   Egy pillanatra felemeltem fejemet, hogy körbepillantsak, vajon a szerencse a mai napon meglátogat-e. Végig néztem a padokon, vajon ott ül-e akit keresek, de nem. Aztán a lézengő emberek között kutakodtam; ismét sikertelen próbálkozás volt. Azonban ahogy a szökőkút felé pillantottam, észre vettem egy szöszi srácot, akinek a haja fel volt állítva, és még pizsamájában volt, ami egy szürke melegítőből, és egy fehér hosszú ujjú pólóból állt. Ez már biztosan Ő volt. Én is pizsamában voltam, és nagyon nem zavart a dolog. Mások azt gondolnak amit akarnak.
   Odasiettem Niall-hez, aki a szökőkút szélén ücsörgött, állát megtámasztva bal keze tenyerében; úgy bámult maga elé. Elé ugrottam, és egy "bú!"-t kiabálva hülye arcot vágtam, mire Ő a hirtelen meglepetéstől, és a lendülettől rémült képet vágva majdnem beesett a kútba, ha nem kapok a karja után. Nagyon megrémülhetett, hiszen a légzése igen szapora volt, és próbálta lenyugtatni magát; nem csodálom, a legnyugodtabb pillanatában hoztam rá a frászt. De megérte, mert olyat röhögtem a rémült fején, hogy még mások is utánunk néztek, azzal a bizonyos "ennek meg mi baja?" fejet vágva. Totál nem érdekelt az, hogy az emberek mit gondolnak. Én mindig is ilyen hülye voltam, és a felállás azután sem fog változni, ha valaki leszól a viselkedésem miatt.
   - Ember, normális vagy?- hitetlenkedett Niall.
- Persze! A legnormálisabb ember a földön- mosolyogtam rá idiótán, miközben bandzsítottam egyet. Niall nem nevetett; helyette összehúzott szemekkel méregetett, mintha valami gyanúsat keresne.
- Miért vagy itt?- kérdezte.
- Hogy megkeresselek.
- Miért akartál te engem megkeresni?- kérdezett tovább.
- Mi ez? Kihallgatás?
- Veheted annak is!- felelte még mindig csúnyán méregetve engem. Megforgattam szemeimet, majd leültem mellé a kút szélére, és elmeséltem mindent. Hogy hol császkáltam, merre tartottam. (igazából sehova, csak nem tudtam merre kereshetném, és csak lézengtem az utcákon.) Hogy mik jártak a fejemben, és, hogy mennyi ideje kutattam utána. Egyes részeknél figyelt, de ezerrel, volt ahol kuncogott kicsit, és volt mikor egész egyszerűen kiröhögött a bénaságom miatt.
- Ez eddig oké, de az megfordult a fejedben ez alatt a kis idő alatt...
- Legalább volt az 2 óra!- vágtam közbe- ami nem kis idő!
- Jó, oké- legyintett le- akkor annyi. Szóval amíg kerestél felmerült benned nekem hogyan esett? Belegondoltál, hogy az én szemszögemből nézve milyen lehetett?
Gondolkodó arcot vágva megtámasztottam jobb tenyeremben az államat, és erősen koncentráltam.
- Hmm, nem is tudom vajon neked milyen lehetett. Lássuk csak... csodás érzés volt? Felemelő? Király? Áh, igen biztosan király érzés lehetett.- persze tudtam, csak húzni akartam egy kicsit az agyát, és hülyültem kicsit, miközben drámai mozdulatokkal kísértem szavaimat, hogy hatásos legyen.
- Nem, Te barom! Szörnyű, pocsék! Szerintem a fiúk is mondták, hogy nagyon, de nagyon érzékeny lelkem van! Mindenen kiborulok, amiről nagyon szeretnék már leszokni...- halkult el kicsit a hangja a mondat végére.
- Segítsek?- bandzsítottam rá megint; ezúttal végre elnevette magát.
- Nem kösz, megvagyok. Majd valahogy sikerülni fog.- mosolygott.
- De, de segíteni fogok! Hidd el, hogy jó lesz!- vigyorogtam rá hülyén.
- Már előre sejtem, hogy ez nem az egyszerű leszoktató terápia lesz- nevetett- ... de basszus egyszer élünk, és Te most vagy velünk! Nem bánom!- nézett rám.
- Akkor? Szent a béke?- húzogattam a szemöldököm, totál hülye fejet vágva még mindig.
- Szent!- nevetett, majd átölelt, és meg veregette a hátam. Válaszul én is ugyanígy tettem.
   Nyerítve, röhögcsélve hagytuk el a parkot, és vettük az irányt a fiúk háza felé.
Dél felé járhatott, mikor hülyülve beestünk a ház bejárati ajtaján.
- Hellooooooo!- üvöltötte el magát Niall. Az egész ház visszhangzott a hangjától. Se kép, se hang. A fiúk nincsenek a házban.
- Hé, öhm...-nézett rám Niall. Sejtettem mit szeretne kimondani.
- Jenett, de a barátaimnak csak Jen.- mosolyogtam.
- Igen, szóval, Jen, nincs kaja a hűtőben, és a fiúk hagytak egy cetlit, hogy vásároljunk be, mert nekik fontos elintéznivalójuk akadt.- szedte le a hűtőről a kis papírt, miközben elolvasta.
- Nekem megfelel. Mivel megyünk?- néztem rá, miközben rojtos oldaltáskámat vetettem át fejemen, majd elhelyeztem bal vállamon.
- A kocsimmal.
- Van verdád?- képedtem el. Niall csak egy vigyort küldött felém, majd kitessékelt az ajtón. Látszólag egyikünket sem zavarta, hogy még mindig pizsamában vagyunk. Erről eszembe jutott valami... új trendet találtunk fel emberek!- röhögtem magamban.
- Pizsamás emberek az utcán! Ezt meg kell örökíteni!- vettem rá magamat Niall hátára, ahogy a kapu felé közeledtünk. Elővettem az iPhonom, és az első kamerával egy csomó idióta fejes selfie-t ellőttünk.
   A Tesco fele vettük az irányt, ahova ahogy beértünk, rögtön hülyülni kezdtünk. Elvettünk egy bevásárlókosarat, és az árus polcok között ralliztunk egy sort. Brummogó hangot kiadva rohangáltunk a sorok között úgy, hogy Niall tolta a kocsit, én meg felálltam a kocsi két hátsó kerekére, kezemmel kapaszkodva a kocsi korlátszerűségébe. Én "nínó, nínó!" hangot kiadva hívtam fel magunkra a figyelmet, Niall a "brumm, brumm!" motor hangját utánozta, úgyhogy Ő is vonzotta ránk a tekinteteket rendesen. A polcokról a termékeket csak bedobáltuk, üdítőket bontottunk fel, miután megráztuk, így a colával, és egyéb szénsavas és cukros itallal fröcsköltük egymást. Az egyik sorban még csúszdát is készítettünk a mindenféle löttyökből, és azon versenyeztünk, ki éri el a kasszát hamarabb.
  - Én fogok nyerni! Én fogok nyerni! Jipí!- csúszott egy utolsót Niall. Átvertem, mert amikor én is készültem volna, hogy csúszok, és már majdnem lendültem, Niall levetette magát a löttyös csúszdára, egyedül csúszott. Sikerélménye csak nagyobb lett, mikor elérte a kasszát, de túlcsúszott, így a pénztáros észre vette, aki döbbent arckifejezésénél többet nem tudott reagálni a helyzetre. Kitört belőlem a röhögés. Tulajdonképpen, most azért hagytam egyedül csúszni, mert valahogy éreztem, hogy el fogja érni, és nyerni fog. Én csak szórakozni akartam a háttérből. Niall fuldokolva a röhögéstől "korcsolyázott" vissza hozzám, és együtt röhögtük ki még a belünket is, miközben a kasszás nő, még mindig nem tudott megszólalni.
Nála jobb társaságot a mai napra nem is találhattam volna.


Hi Everyone! 
Ezernyi, és még attól is több bocsánatot szeretnénk kérni a hosszú kimaradásért. Most egy dupla résszel szerettünk volna kedveskedni nektek, hogy el tudjátok nézni nekünk ezt a kis szünetet. A főszereplő, Jen meg kapta az iCarly-ból Sam stílusát, egy kis barátságos, és full idióta személyiséget belecsempészve. Reméljük tetszett a rész, és köszönjük, hogy elolvastad. :)
FlowerGirlxx

Sziasztok Babák! 
Ez lenne itt a 3. resz, szerintem ez most tisztességes hosszúságú lett. Én is nagyon nagyon sajnálom hogy ennyi ideig nem volt rész, és azt hiszem ez az én hulyesegem miatt lett így. Szoval:SAJNALOM. Az előző fejezethez érkezett komikat nagyon szépen köszönjük, ha gondoljatok most is írjátok le a velemenyeteket! :))
Millió puszi:Caroline