2015. október 18., vasárnap

5. fejezet: Senki sem tökéletes

   Hi Everyone! 
Egy újabb rész keszult el. Nem a leghosszabb terjedelmű, és próbáltam törekedni arra, hogy izgalmas legyen. Hát... nem tudom mennyire fog tetszeni, de remélem hogy kapunk pár komit. A csúszásról csak annyit, hogy sokáig nem tudtunk dűlőre jutni a folytatással kapcsolatban, és csak a napokban született meg a végleges ötlet. Nem jött az ihlet, na. 
Ui.: kitartást a sulihoz! Már csak 4 nap, ezt már kibírjuk az őszi szünetig. [Remélem egy páran hallottátok már a "Perfect"-et. ;)] 

 FlowerGirl xx




   Futottunk.
Hogy miért?
Az életünkért.
   Én hülye, baromi nagy veszélybe sodortam magunkat, azzal, hogy beszólogattam annak a három fazonnak, pedig szerintem nem is voltak azok durvák. Csak halál komolyan vették, gondoltam poénkodhatok egy kicsit.
      - Jó lenne befejezned az effajta "poénjaidat" te idióta! Egyáltalán nem vicces, ha tényleg komolyan magukra veszik! Veszélyes vagy! - szólalt meg egy eddig bennem lapuló igazságosztó énem.
   Niall mellettem rohant, és mikor felé pillantottam, egy másodpercre haragos pillantást kaptam tőle, majd visszafordította fejét az elé táruló út felé. Megértem, teljes mértékben megértem. De én ilyen vagyok, mindenkinek beszólogatok, mert így érzem jól magam.
    A hideg, éjszakai levegő kifújta ajkaimat, és felrepedezett. Hajamat tépte, cibálta és néha iszonyat erővel lassította le futólépteimet. Pólóm alá befújta a hideg levegőt, amitől libabőr futkosott a bőrömön, és hihetetlenül fázni kezdtem.
   - Álljatok meg ti kis görcsök! - kiabálta a hátunk mögül az egyik pasas a háromból. - Álljatok meg, vagy innen dobom a kést egyikőtök hátába!
    Semmi pénzért sem álltunk volna meg, még az előbb elhangzott felszólításra sem, hiszen itt volt az orrunk előtt az utca vége, a cél a megmenekülésre. A férfi hangosan, dühösen üvöltött egyet, mikor sikerült befordulnunk az utca sarkon, visszakaptuk fejünket, egy pillanatra és hallottuk ahogy egy éles tárgy csapódik a szemközti járda házának a téglafalába. Torkom szakadtából sikítottam, mikor rájöttem, hogy nem csak a téglát találta el a kés, hanem egy arra járó nő fejét is rögzítette a falhoz, melyből ömlött a vér. Még messziről is lehetett látni, ahogy a folyadék megszínezi bíbor vörös árnyalatával  fehér blúzát, majd teljesen eláztatja.
    - Gyerünk, Jen! Mennünk kell! - üvöltött Niall, de nem mozdultam - Jen! A rohadt életbe, fuss!
     A lábam gyökeret vert, és képtelen voltam bármire is reagálni. Niall morogva kapott a vállára, és úgy menekült velem a következő bal kanyarig, csak ekkor esett le mit is csináltam.
      - Sokáig tartott - szólalt meg unott hangon egy újabb hang a fejemben. Megforgattam szememet válaszul a hangnak, és szorosan behunytam azt.
        - Ez csak egy rossz álom... csak egy képzelgés. Nem lehet valóság -  hitegettem magamat feleslegesen, hiszen mikor újra felnyitottam szememet, minden ugyanúgy volt. Én Niall vállán lógtam, miközben folyamatosan azt néztem, mikor érnek be üldözőink. Nem tagadom, hatalmas pánik lett úrrá rajtam, és le merem fogadni, hogy Niall is hasonló helyzetben volt.
    A következő pillanatban már hazafele száguldottunk a kanyargós utcákon. Próbáltuk helyre rakni légzésünket, és egyaránt nyugalmi állapotunkat. Ez nagyon durva volt. A legdurvább amit eddig megéltem.


     - A rohadt életbe, ti tökkelütöttek! Hogy a francba gondoltátok?! - üvöltözött a képünkbe Louis, ahogy fel-le járkált a nappaliban, és bele-belerúgott a kanapé sarkába, ami után halkan fel is szisszent egyet. Kell neki rugdosnia a bútorokat.
     - Kikérem magamnak! - vágott közbe Niall, és tárgyilagos stílusban előrehajolt, könyökeit lábaira támasztotta - Én kussban álltam, és vártam, hogy végre bemehessünk a Supermarketbe, de Jen azt mondta tudja mit csinál! - védte magát, és mellkasa előtt összefonta karjait. Hátravágta magát a kanapén, és dühös tekintettel nézett fel Louisra.
    Mellette ültem, de meg sem szólaltam. Keresztbe rakott lábaimon feszült a kék farmernadrágom, egy-két helyen fel is szakadt. Nekem is össze volt fonva a mellkasom előtt két karom. A testtartásom csak annyiban különbözött, hogy az ábrázatom inkább hasonlított egy kislányéra, akit rajtakaptak azon, hogy rossz jegyet kapott az iskolában, mint egy dühös, vad oroszlánéra, aki bármikor kész támadni. Bánatos tekintetem volt, én egyáltalán nem akartam ezt.
     - Miért nem rángattad el onnan? - szólalt meg tisztán érezhető cinizmussal a hangjában Louis, majd folytatta - Ha neked, Jen nincs annyi eszed, hogy ne köss bele ilyen alakokba, legalább Niall megállíthatott. De nem, állt ott kussban, és nem is szólt semmit - mutatott Niallre - Igazad van. Ezt így tényleg jól csináltad. Gratulálok - tapsolt hangosan, és közben nemlegesen rázva a fejét semleges tekintettel nézett Niallre. Na ekkor robbantam.
    - Rohadtul nem tehet Niall semmiről! Ne tapsikolj itt nekem, mert nem állj jól! - kezdtem, majd éreztem ahogy egész testemben szétáramlik a düh és harag szikrája, mikor felpattanok a helyemről. - A cinizmusodból jó lenne visszavenni, mert rohadtul nem állja meg a helyét, hogy te oktatsz ki minket apafej. Inkább néznél magadba, hogy te mennyi minden baromságot csináltál! Senki sem tökéletes, ilyen ember nincs is. Mindenki követ el hibákat! - kiabáltam dühösen, miközben mutatóujjammal megböktem a mellkasát, majd utólag halkabban hozzátettem - És minden megbocsátható.
    Louis nagyokat pislogott, de nem hagyta magát.
    - Hát nem érted? Csak védelek titeket! Aggódtunk ti idióták!
- Az aggódásodat nem így kéne kifejezni. Normálisan is el lehet érni valakinél maradandó hatást.
   - Te védesz? Hova védesz már?! Mi futottunk az életünkért, te másik idióta! És had ne beszéljek már a te baromságaidról is, hogy mennyi alkalmunk lett volna nekünk is leteremteni! Az a medencés buli is egy jó példa lenne! - szólalt fel Niall, majd visszatért az eredti témához. Egy cseppet elkanyarodott. - Azok kötöttek belénk, fogd már fel! Hányszor kell még elismételni?!
   - Ahányszor akarod, de én nem vagyok lassú felfogású, szóval elsőre is értettem!- válaszolt vissza, mintha valamit meg sem hallott volna Nialltől.
   - Pedig nekünk nagyon úgy tűnt, mert még mindig velünk üvöltözöl! - folytatom.
   - Mert még ti is üvöltöztök! - vágott vissza gyengébbet.
  - Mindenki fogja be! - kiáltotta el magát Harry, mikor hirtelen közénk ugrott - Az a baszott nagy lényeg, hogy mind a ketten épek, és egészségesek, itthon vannak, nincs semmi bajuk, legközelebb óvatosabbak lesznek - fejezi be, és úgy tűnik a vita ezzel le is zárult, mert Louis egy gondterhelt sóhaj után ránk néz, majd legyint egyet, és bemasírozik a konyhába - Mellesleg van egy jó hírünk! - mondja direkt hangosabban, hogy Louis is hallja a konyhában a hírt. - Zaynt ki tudjuk hozni abból a kócerájból - jelenti be.
   Louis kicsúszik a konyhából, közben a lakozott padlón majdnem hanyatt vágódik, és nagyra nyílt szemekkel néz hol Harryre, hol az asztalnál ücsörgő Liam fele, hol ránk. Csak ekkor vettem észre, hogy Liam is itt van, és csendes. Túl csendes. Egy laptop hever előtte az asztalon, és azon nézeget valamit.
     Sajnálatos módon "elfelejtettem" örülni Zayn kiszabadítási hírének, és csak annyit reagáltam rá, hogy "Klassz.". Nem vagyok bőbeszédű.
    Egyre csak azon jár az agyam, amit mondott Niall Louissal kapcsolatban. Milyen medencés buli? Szaftos sztori, amiről majd kikérdezhetem Louist. Hurrá! Kíváncsi vagyok milyen baromságokat csinálhatott eddig, ha Niall szerint, és szerintem sincs joga bíráskodni felettünk, mert ő sem tökéletes.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett😁Én imádom a perfectet😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen ♡
      Személy szerint én is, már rongyosra hallgattam,de nem elég belole XDD

      Törlés