2015. november 3., kedd

6. fejezet: Barna, göndör loknik

Sziasztok! :) 
Nem szeretnék nagyon sokat beszélni. Sajnálom, hogy nem jött hamarabb a rész, de kárpótlásul megpróbáltam összehozni egy hosszabb terjedelműt. A tartalmával kapcsolatban csak annyit, hogy ezúttal sem vagyok abban, még csak 70%-ig sem biztos, hogy ez a rész jó-e így. 
Számtalan csodálatos, remekül megírt blogot olvastam már, és olvasok is jelenleg. Szinte minden alkalommal marcangol az a tudat, hogy én nem tudok úgy írni, mint ahogy szeretném, hogy megvalósuljon. 
Tudom, hogy ha folytatom, még fejlődhetek, és a megírt részek emlékeztetnek a fejlődésre, most mégis rettentő nehezemre esik ezt felfogni. Előre is elnézést kérek, ha kicsit kuszák a szálak. Én tényleg igyekeztem. 
FlowerGirl xx

Halii! :D
Itt volna az uj rész. Személy szerint nekem nagyon tetszik, főleg az amikor Zayn lesmarolja a csajt :D Kíváncsian várom a véleményeket, hogy nektek hogyan tetszett♡
Puszijj:Caroline



   - Várj, várj...- kezdte Niall. - Lássuk jól értem-e. Megvan a terv, ami annyiból áll, hogy elkocsikáztok a börtönhöz, leteszitek az óvadékot, és hazahúztok Zaynnel - néz Niall Liamre, aki csak elgondolkodva pillant másfele, eztán megvonva a vállát bólint. - Végül is... ja - felel.
    A nappali hatalmas bőrkanapéján fetrengtünk, éjfél után lehetett jóval, de mi még mindig fent voltunk, és még csak eszünkben sem volt álmosnak lenni. A fiúk állandóan fecsegtek, egymás szavába vágva beszéltek meg minden fontosat, és poénkodtak, ha volt mit bedobni a pakliból. Egyszer-egyszer meg is lepődök mikor benyög valamelyikőjük egy- két okos dolgot.
    Lábak mindenki ölében, néha egy-két játékos pofon. Niall mellettem a jobb karját hátam mögött átdobja, miközben Liamet figyeli. Előbbi ölében pihen szivárványszín pamutzoknis csontsovány lábam, amit nagyrészt a szürke melegítő eltakar.
        - Hála az égnek - gondoltam magamban, és berögződött szokásomhoz híven megforgattam szemeimet a gondolatra.
    Niall mellett Harry kapott helyet, nekünk jobbra a kis fotelban pedig Louis ült, mögötte Liam álldogált, és minket figyelt. Harry lába Niallén pihent, aki az előtte árván álldogáló dohányzóasztal sarkán támasztotta meg sajátjait. Elvoltunk, tényleg. A fiúk hamar túlléptek Zayn kihozási dolgain, és csak beszélgettek.
    Egy idő után viszont Niall felém fordult. Kíváncsi ábrázatával találtam szembe magam.
    - Baj van? - kérdezi, mire megrázom a fejem. - Nagyon csendes vagy - jelenti ki, mire hanyagul megvonom a vállam, és a melegítőm madzagjával kezdek el játszani. Nem is figyelek rájuk tovább, saját gondolataimba merülve csak úgy vagyok közöttük. Fizikailag jelen vagyok, de szellemileg már rég messze tájakon járok.
    - Louis! - kiáltja szinte egyszerre a jelen lévő 3 srác, felébresztve gondolataimból, mire az elüvöltött névre hallgató fiú röhögve a bejárati ajtó küszöbét kezdi taposni.
   - Jó, jó - próbálja elfojtani mosolyát, és védekezőn felemeli két kezét. - Na, akkor gyere már Liam - fordul meg újra, és meg sem várva a választ útnak indul Liam nélkül.
   - Haver, várj már meg! - rohan Louis után kabátjával a kezében, miközben becsukja maga mögött az ajtót.
   Niall gyengéd simogatását éreztem lábfejemen, amin muszáj volt elmosolyodnom. Fogalmam sem volt, hogy mennyi idő lehetett, de biztosan a hajnali órákban lehettünk, és még csak most esett le, hogy az éjszaka közepén lépett le ez a két tökfej, hogy kiszabadítsák Zaynt. Ekkora barmokat. Nem várhatott volna reggelig? Áh, dehogy, minek is várjunk reggelig? Hulla fáradtan essünk be a börtöntöltelékek közé, és hozzuk ki a bajtársunkat. Ez az fiúk, csak így tovább.
    - Álmos vagy? - suttogta Niall, és mikor laposan pislogva felnéztem rá, halványan mosolygó arcával találtam szembe magam.
    - Áh, dehogy. Csak te látod rosszul - flegmázom fáradtan, és megforgatom szemeimet, miközben visszacsukva azokat neki döntöm homlokom vállának. Halkan nevet egyet megjegyzésemen, majd még egyszer végigsimít lábfejemen, amitől kiráz a hideg. Biztosan csak fázok, hiszen az ujjaim is jéghidegek.
   Pár pillanattal később érzem, ahogy két erős kéz a lábaim alá nyúl, és megtartja a hátam. Menyasszonyi pózban valaki a karjaiba vesz, és elindul velem az emeletre. Ki sem nyitom a szemem, túl fáradt vagyok, és menet közben az illető mellkasára hanyatlik a fejem. Míg le nem tesz egy puha ágyra olyan kényelmes a karjaiban, hogy egy életre ott is tudnék maradni. Meg is kérhetném, hogy maradjon itt velem, de ez most még nem állná meg a helyét.
     Betakargat egy meleg takaróval, minek mentol illata van, és egy kellemes férfi illattal keveredik, mely alattomosan kúszik be az orromba. Bebugyolálom magam a takaróba, és belefúrom arcomat a párnába. Egy gyengéd simítást érzek az arcomon, majd egy puszit kapok a halántékomra. Ha ismerném Niallt, vajon tudnám, hogy Ő az, vagy valaki más?
     Mikor kinyitottam a szemem, pont akkor lépett ki az ajtón az aki felhozott a szobába. De a várt szőke tincsek helyett barna, göndör loknikat pillantottam meg. A következő pillanatban elragadott az álmok mély tengere, és kombinálni sem volt időm, nem hogy gondolkodni bármin is.

     A tegnapi hosszú napot leszámítva egész jól keltem. Reggel 9-kor fent voltam már magamtól, de ez nem minden esetben jelenti azt, hogy ki is aludtam magam, csak már nem volt kedvem tovább forgolódni.
    A lépcsőn lefelé vánszorogva dörzsöltem még álmoskás szemeimet, és ásítottam egy nagyot a nappaliba érve.
    Komótosan csoszogtam be a konyhába, és a pulthoz érve elragadtam a rajta pihenő piros bögrét, és öntöttem magamnak egy kis forró kávét. Becsuktam szemeimet, és mikor emeltem volna a számhoz a bögrét, hirtelen olyan érzésem támadt, mintha figyelnének. Mintha valaki figyelné minden mozdulatom. Vagy csak egyszerűen paranoiás lettem, és ilyenekkel ijesztgetem magam.
    Azonnal kapkodni kezdtem a fejem, de mikor megláttam a konyhai kis asztalnál ülni a Niall és Liam névre hallgató srácokat, a lelkemben valamelyest nyugalom áradt szét, hiszen csak ők azok, akik kómás tekintettel pillantgatnak rám. Megkönnyebbülve emeltem újra a számhoz a bögrét, és nagyot kortyoltam a kedvenc italomból.
     - Jen... - kezdte Liam, mire feléjük fordultam, és egy újabbat kortyoltam a kávéból. - Ti jártok Zaynnel? - kérdezte, én meg a gondolattól is undorodva, hirtelen félrenyeltem az aktuális kortyot, mire fulladozva raktam le a bögrét a pultra. Niall segítőkészen mellém állt, és megveregette egy kicsit a hátamat, hogy segítsen felköhögni a félrement kortyot, közben egyszer-kétszer végig is simított a hátamon. Szerintem a tegnapi egész napos kaland már kialakított közöttünk egy szorosabb köteléket, és ez az ami megrémiszt. Korábban nem szoktam emberekkel ilyen kis idő alatt kialakítani bármilyen köteléket. Tudom, érzem, hogy Niallt el tudnám fogadni a bizalmasomnak, a legjobb barátomnak, és rá bíznám még a legféltettebb titkaimat is. Vagy csak gondolom, mert még nem nagyon ismerem. Sőt, egyáltalán nem ismerem még, hiszen csak pár napja tettem be a lábamat az életükbe.
     - Miből gondolod egyáltalán, hogy együtt vagyunk?! - emeltem fel kicsit a hangom felháborodva. - Én még csak össze sem állnék vele! Gyűlölöm azt a férget! Ő tette tönkre az életem! Hogyan tudnám valaha is szeretni?! - keltem ki magamból, mire Liam ijedten tartotta fel két kezét maga elé védekezés képen.
    - Cssss - tartotta mutatóujját szája elé. - Van aki még alszik ebben a házban - szólt halkan. - De nyugi, nem kell felkapni ennyire a vizet, csak kérdeztem. Nem gondolom semmiből, csak kíváncsiságból megkérdeztem - fejezte be.
    - De, ha megkérdezted, annak van valami oka. Valaki mondott neked valamit - gondolkodtam el. Aztán beugrott. - Zayn mondta neked? Ő képzel be magának ilyesmiket? - faggattam, ezúttal sokkal halkabban mint az előbb.
     Nem szólt semmit, így a válasz világossá vált számomra: igen. 
   - Ekkora nagy barmot, Istenem...- fogtam a fejem. Mellettem Niall halkan nevetett megjegyzésemen, mire nekem is mosoly kúszott az arcomra, és az asztalnál ülő Liam is megmutatott egy halványka mosolyt.
   Veszettül jó volt velük lenni egy kis ideig. Sok mindenről beszélgettünk, poénkodtunk, és nem volt olyan pillanat, mikor bárki is hallgatott volna, vagy ha mégis, az nem volt kínos. Jobban megismertem őket valamilyen szinten, de mégsem teljesen. Nekem egyenlőre az is elég, hogy tudom mindketten jó fejek, és viccesek. Vannak baromságaik, amikkel együtt elfogadják egymást, összetartanak, és nem szúrják hátba a másikat.
    Mikor Harry belépett a helységbe, bájos kis társaságunkra mosolygott, elmormolt egy "Jó reggelt!"-et, és a konyhai szekrényből kivett egy "Harry" névvel ellátott fehér bögrét. Itt mindenkinek névre szóló bögréje van? Liam ujjai közt egy kék bögre van, a nevével ellátva, Niall ujjai pedig egy zöld, saját nevével ellátott bögrét szorongatnak. De Harryén még egy mosolygós fej is volt, bongyori, barna hajjal.
    Ekkor hasított az elmémbe a tegnap esti emlék, mikor távozott a szobából. Fogalmam sincs abban a sötétben hogyan láttam meg a göndör, barna fürtjeit, de biztosan valami fejlettebb technikájú látásom van, amiből kifolyólag a sötétben is látok. Meg kéne köszönnöm neki valahogy.
    Niall mindent tudóan mélyen a szemembe nézett, mintha azt suttogta volna, hogy: menj oda hozzá. De én megmakacsoltam magam, és a megfelelő pillanatra várva nyugton maradtam a fenekemen.
    Mikor azonban Harry indult ki a konyhából, addigra elég erőt összegyűjtve, utánamentem.
   - Harry! - szóltam utána, mikor felindult a lépcsőn, de ekkor... pont ekkor jelent meg Zayn, csak tudnám honnan a fenéből teleportált ide. Olyan erővel nyomott a falhoz, hogy még a hátam is fájt a becsapódástól. Száját erősen az enyémre tapasztotta, és egy nyálas, heves csókban részesített, amit a legnagyobb mértékben sem állt szándékombam viszonozni. Mindenki minket nézett, és pár kedves szót még el is vihogtak. Liam, csak bátorította Zaynt: "Haver, te aztán nem szarozol", Niall csak tetézte a baromságával: "Engem se hagyjatok ki!", míg Louis és Harry egyszerre kiáltották, hogy "Menjetek szobára!" Louis részéről, és " Ingyen pornó!" Harry felől. Az egyszer biztos, hogy Niallt, és Harryt egyszer kicsinálom ezért. Sőt, még Louis és Liam is megfizet. Majd megtanulják, hogy jobb, ha az én pártomat fogják.
       - Mily édes a bosszú - szólalt meg a belső kisördögöm, aki gonoszan dörzsölte össze két tenyerét, mintha már most tudná hogyan álljon bosszút.
    Pont annyira gyűlöltem, hogy fel merjem pofozni ezt az arab srácot, miután hatalmas erőt összegyűjtve ellöktem magamtól. Megtántorodott kicsit a hirtelen lökettől, és arcát masszírozta, ahol megmaradt tenyerem piros, kirajzolódott foltja. Értetlenül nézett fel rám.
    - Ezt miért kaptam? - kérdezte ártatlansággal a hangjában, és csalódottsággal szemeiben. Tényleg azt hitte, hogy majd örömkönnyeket hullajtva ugrok majd a nyakába, hogy végre szabad lábon van pár nap után? Ja persze, majd ha piros hó esik.
    - Tényleg komolyan gondoltad, hogy sírva borulok majd a nyakadba, hogy végre kihoztak pár nap után a fiúk? Tényleg ezt hitted? - kérdeztem tőle hitetlenül, szinte már üvöltve. Hogy gondolta? Hogy gondolta egyáltalán, hogy megcsókol? - Hát baszod, te rohadtul el vagy tévedve! - köptem a szavakat a képébe, majd dühösen ott hagytam, és majdnem fellökve Harryt, felrohantam az emeletre, becsapva magam mögött a vendégszoba ajtaját. Csak duzzogtam, semmihez sem volt kedvem. A kezeim remegtek az idegességtől, és a felgyülemlett harag tombolt bennem, amit még így is visszatartottam. Egész testemben remegtem, és éreztem, hogy a szívem mindjárt kiugrik a helyéről. A haragom ki akart törni, éreztem hogy mindjárt robbanok, viszont akkor biztosan lerombolnám a házat egyetlen egy adrenalin lökettel, és düh keveredésével, így folytonosan mormoltam magamban egy figyelmeztető mondatot.
     - Nyugodj meg, hiszen erőszakkal, rombolással semmire sem mész, csak ronthatsz a helyzeten a javítása helyett. 
    De nem ment. Valamiért nem.
 
   Délután 3 óra körül lehetett, de én még csak ki sem tettem a lábam a szobámból. Azt hiszem sikerült megnyugodnom, de ez koránt sem jelenti azt, hogy ne akarnám pofán vágni Zaynt újra.
    Egy puha ágyban fetrengtem, és a plafont bámultam, miközben délelőtt óta folyamatosan kattogott az agyam. Hatalmas nagy csoda, hogy nem untam el magam, és még csak a zenelejátszóhoz sem nyúltam.
     - Bejöhetek? - hallottam egy mély hangot az ajtó túloldaláról. Felismertem, de azért, mert éppen haragszom Zaynre, nem áll szándékomban elüldözni. Neki ehhez semmi köze, így meg sem érdemelné a bunkózásom. Ő lakik itt, én csak ideiglenes vendég vagyok a háznál. Amúgy is, miért ne jöhetne be? Legalább megismerjük egymást kicsit, és talán egyszer barátok leszünk.
     - Mit keresel itt? - tudakoltam kíváncsian.
     - Csak jöttem megnézni hogy vagy - adta meg a szerinte logikus választ. Miért érzem azt, hogy ez csak egy fedő mondat volt?
     - Öhm, itt vagyok, élek és virulok, a belső ördögöm épp bosszút forral, de semmi baj, megvagyok - mosolyogtam bájosan.
       - Jé ez rímelt - tapsikolt a belső kislányos énem, amint leesett a rím. Harry leült egy fekete forgószékre, kényelmesen elhelyezkedett és onnan figyelt tovább.
     - Figyelj... - kezdte - Szerintem nem kellett volna ennyire kiakadnod. Igaz, hogy durva volt, de...
     - Nem kellett volna ennyire kiakadnom? - hüledeztem - Harry, nekem rontott, és a falhoz csapott! Szinte éreztem ahogy eltörik pár bordám!
     - Megértem, de Zayn miért kapta azt a pofont? - kérdezte, és kissé előre hajolva megtámasztotta magát lábain.
     - Mert megérdemelte - válaszoltam, és ennyivel le is zártam a témát, majd ügyesen tereltem egy kicsit, hiszen igazán nem volt kedvem Zayn szarságaihoz.
    - És... mióta csináljátok ezt az egészet? - kíváncsiskodok.
  Lesüti tekintetét, gondterhelten sóhajt egy nagyot, és kezeit leejtve pillant fel újra, jól látható fájdalommal a tekintetében. Elbizonytalanodok, vajon biztosan jó ötlet volt-e feltenni ezt a kérdést. Az arcán megjelenő negatív érzelmek nem keltenek nagy biztatást, és próbálom jól az eszembe vésni, hogy legközelebb fogjam be a szám.
    - Jen... - kezdi - Erről nem szeretnék beszélni. Még mindig nehéz, és eddig még a fiúkkal sem beszéltem erről mélyebbre ásva a témában - néz félre - És egy ideig nem is szeretnék még erről senkivel sem beszélni - halkul el a hangja.
    Fogalmam sem volt, hogy nekik mennyire lehet ez rossz, vagy jó, vagy mennyit törődnek vele vagy sem. Több mint 2 éve már, hogy Zayn bevont a társaságba, és eddig sosem mutatta be nekem őket. Erről még sosem kérdeztem, még így is ismerem, viszont a ma reggeli eset nagyon meglepett. Talán, ha pár hónap múlva újra megkérdezem, amikor már talán bízni is fognak bennem, talán sikerrel járok Harrynél.
    Kell még egy kis idő, míg felfogom, hogy pont vele beszélgetek most éppen, és azt figyelem, ahogy a beszűrődő nap fénye megvilágítja arcát. Egy fekete karkötőt piszkált a bal csuklóján, mikor eszembe jutott egy remek ötlet. Talán elárulhatná...
    - Harry - szóltam halkan, mire válaszul hümmögést kaptam. - Mesélsz nekem arról a medencés buliról, amit még Niall hozott fel tegnap este? - kérdeztem, de mikor megláttam kissé értetlen, ráncokba szaladt arckifejezését, gyorsan hozzátettem. - Louis csinált valami baromságot akkor.
    Mint amikor a rajzfilmekben felgyúl egy villanykörte a a figura feje felett, úgy világosodott meg Harry is. És valóban, mert akkor kapcsolta fel az asztali lámpát, mikor az arca felderült. Mi értelme volt egyáltalán még világosban felkapcsolni a lámpát?
   - Ja, hogy az - mosolygott, amint tekintete az ablakon túli tájra szegeződött. Jó volt látni, ahogy szomorú arckifejezése mosolygóssá válik. Valószínűleg visszagondolhatott az eseményre, és elábrándozhatott kicsit, mert pár pillanatig magában nevetgélt, majd lehajtva fejét tovább piszkálta a karkötőt.
   - Figyelj, Jen - ajjaj ez már rosszul kezdődik. - Kössünk alkut. Én elárulom, és cserébe te megteszel nekem valamit - ajánlotta fel, és huncutul húzogatta szemöldökét, miközben kaján vigyorra húzta száját.
    - Miféle dolgot kéne megtennem?
   Elképzelésem sem volt a fejében motoszkáló dolgokról, de biztosan semmi jót nem jelenthet, ha cserébe kér valamit, hogy elárulhasson egy régmúlt eseményt.